Epilogus
2006. szeptember 16., szombat
Majdnem negy honap telt el, amikor meg a nyito gondolatokat irtam. Akkor meg nem tudtam, mi var ram 7500 km-rel tavolabb az orszagomtol, bizalmatlan is voltam kicsit. "Majd meglatjuk!" - gondoltam.
Azota sok viz lefolyt a Dunan (meg a Gangeszen), ennyi ido eleg volt arra, hogy bizalmatlansagom elszalljon, es kicsit megismerjem Indiat.
Sok mindent lattam ott: jot, rosszat egyarant (azt most nem fogom elmondani hogy, mit, olvasd el!). De osszessegeben pozitiv tapasztalatokkal tertem haza; egyaltalan nem bantam meg, hogy ellatogattam oda. Megerintett az ottani emberek nyugalma, kedvessege, a csajok mosolya (amibol szerencsere nekunk mindig jutott), az india kollegak (vagy nem kollegak) baratsagossaga, meg az az altalanos nyugalom, ami az ottani eletre jellemzo (mar-mar tulzasba is vittek azt)... Az orszagot "Hihetetlen" titulussal nepszerusitik, a delhi-i repuloteren is ez a felirat fogadott bennunket: "Incredible India". Most mar tudom, miert hivjak igy... Szoval jo volt India, na...!
Viszont jo ujra itthon. Nagyon hianyzott a csaladom (beleertve a Brikettet is :) ), a barataim, ismeroseim es az orszag maga. Ja, meg vegre burkolhatok jo kis magyar kajakat...
Vegezetul: koszonom, hogy olvastal! Kulon koszonet, ha meg neha (vagy gyakran) irtal is nehany sort a "velemeny mezobe". A kommentjeiddel, uzeneteiddel mindig jo kedvre tudtal deriteni, ha valami bajom volt (meg egyebkent is)! A kedves hangvetelu leveleidet szinten nagyra ertekeltem! Koszike meg egyszer!
Na, most mar mennem kell, mert csengetett a postas (allitolag valami csomagot hozott a miniszterelnoktol, pedig csak most jottem haza. Vajon mi lehet benne...?).
Minden szepet es jot!
CSAO! ;)
Totti/Tibi/Tibigyerek, vagy ahogy tetszik...
K O N E C
tat. Egyébként ekkor már eleredt az eső, szóval a vízben hasalva csinálta min
dezt. Hát ki a hívő, ha nem ez az ember? Egyébként kókuszdió valószínűleg az ajándék volt, amit az istenének szánt (a legtöbben viszont egyencsomagokban vittek ajándékot az istennek: kókuszt, meg valami cukorféleséget). Cipőt nem viselt, ahogy sokan mások sem. A szent helyekre nagyon sokan mezítláb zarándokolnak. Én jobbnak láttam, ha a "nájki" sportcipőben megyek, mert mondták a tévében a focisták, hogy az jó. Még ki is pipálták a reklám végén... A csoportunkban viszont olyan leányzó is akadt, aki papucsban indult útnak...
bennünket: indusok százai tülekedtek, mindegyikük a templomba akart menni. Annyi agresszív, lökdösődős indiait még nem láttam. Még a szervező is azt mondta, hogy most kihagyja a templomot, nem fog bemenni. De jó, legalább így nekem sem lesz lelkiismeretfordalásom, hogy nem megyek be. Elhagytuk a tömeget, és viszagyalogoltunk néhány száz métert. De lám! Az út mellett lévő kis "vízesés" a sok eső miatt kimosta a töltést, és az utat. Nem lehetett átmenni a szakaszon. Már csak ez hiányzott! Szerencsére csak átsétálhattunk, amíg a helyiek próbálták elhárítani a problémát.
z az ember. A templomkert fehér kővel volt kirakva, és - mint minden szent helyre - ide is csak mezítláb lehetett betérni. Ez még reggel rendben is volt, de visszafelé táncolva jöttem, olyan forró volt a kövezet. A templom egy hatalmas terület közepén épült, körülötte egy tóval. A templomhoz lépcsőn kellett lemenni. Ez azt szimbolizálta, hogy elhagyod az egódat, azáltal, hogy lefelé mész a templomhoz.
A sikh férfiakra jellemző - ahogy azt a hűséges, kedves Olvasóm már jól tudja -, hogy nem nagyon borotválkoznak: hosszú szakállt viselnek, és hajat sem vágatnak; helyette turbánba, vagy a kényelmesebb kendőbe tekerik a fejszőrzetüket. (Megfigyeltem, hogy az indiaiak szeretik az ilyen praktikus dolgokat: 40 fokos melegben turbán, hosszú haj, hosszú nadrág, hosszú ujjú ing...).
yezve).
A Golden Temple-höz elég közel van a Jallianwala Bagh, ami egy emlékpark. Ez a park arról nevezetes, hogy ezen a helyen, 1919-ben, 2000 indiai vesztette életét.