Tibigyerek Kalandjai Indiában

Majdnem negy honap telt el, amikor meg a nyito gondolatokat irtam. Akkor meg nem tudtam, mi var ram 7500 km-rel tavolabb az orszagomtol, bizalmatlan is voltam kicsit. "Majd meglatjuk!" - gondoltam.

Azota sok viz lefolyt a Dunan (meg a Gangeszen), ennyi ido eleg volt arra, hogy bizalmatlansagom elszalljon, es kicsit megismerjem Indiat.

Sok mindent lattam ott: jot, rosszat egyarant (azt most nem fogom elmondani hogy, mit, olvasd el!). De osszessegeben pozitiv tapasztalatokkal tertem haza; egyaltalan nem bantam meg, hogy ellatogattam oda. Megerintett az ottani emberek nyugalma, kedvessege, a csajok mosolya (amibol szerencsere nekunk mindig jutott), az india kollegak (vagy nem kollegak) baratsagossaga, meg az az altalanos nyugalom, ami az ottani eletre jellemzo (mar-mar tulzasba is vittek azt)...  Az orszagot "Hihetetlen" titulussal nepszerusitik, a delhi-i repuloteren is ez a felirat fogadott bennunket: "Incredible India". Most mar tudom, miert hivjak igy...  Szoval jo volt India, na...!

Viszont jo ujra itthon. Nagyon hianyzott a csaladom (beleertve a Brikettet is :) ), a barataim, ismeroseim es az orszag maga. Ja, meg vegre burkolhatok jo kis magyar kajakat...

Vegezetul: koszonom, hogy olvastal! Kulon koszonet, ha meg neha (vagy gyakran) irtal is nehany sort a "velemeny mezobe".  A kommentjeiddel, uzeneteiddel mindig jo kedvre tudtal deriteni, ha valami bajom volt (meg egyebkent is)! A kedves hangvetelu leveleidet szinten nagyra ertekeltem! Koszike meg egyszer!

Na, most mar mennem kell, mert csengetett a postas (allitolag valami csomagot hozott a miniszterelnoktol, pedig csak most jottem haza. Vajon mi lehet benne...?).

Minden szepet es jot! 

CSAO! ;)

Totti/Tibi/Tibigyerek, vagy ahogy tetszik...

K O N E C

Jaj, ha meztelen nokrol van szo, azt rogton megnezi. Mindig csak a szex! A meztelen nos szoveg csak "marketing" celokat szolgalt, igy biztositottam be magam, hogy meg azert az utolso bejegyzeseket (ezt, meg az utoszot) elolvasd. Latom, bejott! Na, de legyunk most mar komolyak!

Ha mar igy egy honapja itthon vagyok, gondoltam, bemutatom, hol laktam. Mivel juniusban koltoztunk ide, most mar igencsak aktualis lesz... Az igazsag az, hogy junius ota orizgetem azt a harom - fuzetbol kitepett - papirlapot, amikre a kovetkezo irast lejegyeztem, csak meg nem jutottam el odaig, hogy mindezt kepernyore is vessem. Mie', mie'? Volt ez a valasztasi "kombany", nezni kellett a Hiradot. Na, meg a Brikettet is meg kellett etetni azota, aztan nem volt idom. Nem hiszed el, hogy ezert? Jol teszed...

Na, de majd most bepotolom. A jegyzetet nehol kicsit kiegeszitem, hiszen azota uj ismereteket szereztem...

Szoval nem is inkabb a hazat, hanem az itteni eletet, az kornyezetet szeretnem "tajleirni". Jelen idoben fogom ezt tenni, mert ugy van a papiron (meg igy egyszerubb is).

Eleg "modi" kornyek ez a 36-os szektor - ahol elunk -, errefele eleg "vastagok" az emberek. Persze, itt is latni egy-ket kis satrat, amiben a szegenyek laknak az ut menten, de a szektor tele van oriasi hazakkal, mely hazak nemelyiket biztonsagi orok vigyazzak.

Az utca menten tobb zold terulet kapott helyet: egy jatszoter, kicsit messzebb pedig egy szep park, amelyet vilagito szokokuttal tettek meg hangulatosabba. Ide jarnak estenkent a "kornyekbeli jampecok" pihengetni, beszelgetni, de meg "harcmuveszkedni" is (ugyanis lattam egy csokat, amint epp formagyakorlatokat vegzett a fuben karate-cuccban, mar csak a japcsi kendo hianyzott a buksijarol)...

A park mogott - ami egyebkent az utcank vegen van - talalhato egy tejbolt, mellette pedig egy zoldseges. A "tejbotban" lehet zsetonnal is tejhez jutni. Olyan, mint a kaveautomata, csak nem penzt dobsz a masinaba, hanem zsetont - amit elotte penzen vasarolsz meg, es mar gyon is a habos jo ital...

Mi ugyan ezt meg nem probaltuk, higieniai megfontolasbol inkabb majd zacskosat veszunk. En meg csak a csokistejet probaltam, ez az uj kedvenc.  (Kesobb egeszseges gyerek leven vettem tejet is: a zacsis tej zsirtartalma 6,5%!).

Egyebkent az szektorok kapukkal vannak elvalasztva az utcatol es mas szektoroktol. Biztonsagi orok vedik a korzetet, bar ok kisebbek, mint magyar kollegaik, es nincs olyan ronda, feher, kopasz fejuk. Ejszaka a legtobb kaput be is zarjak, sokszor csak kerulovel lehet eljutni a szektor egy adott pontjaba.

Jaj, kepzeld el, van egy biciklis jaror is! Ez a ficko ejszakankent kerekezik a szektor utcain es golyos sippal futyul. Na most, miert teszi ezt? A valasz roppant logikus - egy indiainak, de nem egy magyarnak. Azert futyul, mert a futtyszotol ejszaka nem tudsz aludni. Ha nem tudsz aludni, akkor ebren maradsz. Ha ebren maradsz, akkor nem jon be a rablo a hazadba. Ez nem vicc, ezt az egyik indiai jany mondta a cegnel. Viccesek ezek az indusok... (Mi azert tudunk aludni).

Na, de a hazrol is had szoljak! A sarki epuletet konnyen fel lehet ismerni az elotte allo ket palmafarol. Kert az van valami 4-5 negyzetmeter, ez egy darabka fu. De hogy mennyire vigyaznak arra a nyamvadt kis vekonyszalu fure! Meg kell becsulni, mi sem lepunk ra (de kesobb mar raleptunk). A tulaj kulon kertesszel gondoztatja a novenyeit, mert az is van nehany (ti. noveny).

H mar a munkaero szoba jott: reggelente jarja egy gyerek az utcat, aztan akinek kell, megmossa a kocsijat. Jo, mi?! Meg lehet, hogy agyban vagy, amikor epp tisztitjak a geped. Ha az udvarban van az auto, az sem kond: bemegy a kolok oda is, es kitakaritja.

Egy soprogeto asszonnyal is talalkoztam, aki szinten az utcat jarja, es "indiai modon" osszesopri a szemetet (ez alatt azt ertem, hogy ugy osszetolja egy haztol tavolabbra eso pontra, de ossze mar nem szedi...).

Szoktam meg latni szonyegarust, szemet-szallito gyereket, "mobil" haztartasi boltot (felmosovodroket, meg egyeb tisztito kellekkel kereskedik a faszi; bicajjal jarja a kornyeket).

Vannak mas "utca-dolgozok" is: "varroember", aki egy szal varrogeppel, szabad eg alatt tenykedik, az eso ellen csak egy nejlonteto vedi; "vasaloasszony", aki faszenes vasalojaval epp az ablakom alatt simitgatja a lakok gonceit (kesobb elkoltozott a szektor kapujahoz).

Hiaba gazdag kornyek ez, azert az epitesi tormelek egy kis szemettel megspekelve itt sem hianyozhat az utcakeprol. Epp a velunk attelenben levo utcasarkon is ott all egy nagy szemetes-sittes kupac (bar szemben a szemettel epitkeznek is).  (Egyebkent mellettunk is epitkeztek: a harom honap alatt felhuztak egy nagy kerot, a teglakat ilyen nok szallitottak:

50 meterre a haztol van egy kis boltocska is; ott lehet venni kamaszkorom kedvenc etelkombinaciojat: a "kola-csipszet" (mar nem a kedvencem, jo?!). Persze van itt mas is, de sajnos sok minden nem elerheto itt (pl. tusfurdo; errol majd kesobb). Viszont lehet telefonalni innen: van egy nagy, piros keszulek. Ez kb. ugy nez ki, mint az a jatektelefon, amit az 1 eves Keresztlanyaim kaptak, csak annal nagyobb, meg nem zenel... A legfontosabb viszont a "tisztaviz", amit 20 literes ballonokban arulnak. Nem tudom, hogy emlitettem-e, de a noida-i vizbol nem szabad innunk, mert osszeszedunk valami gyikot tole, ezert kell megvenni a bolti H₂O-t. Ezeket ugyanugy cserere veszik vissza, mint otthon a szodaspalackokat. 

Amikor megveszem a vizet, a bolthoz tartozo 140 centi magas (illetve alacsony), 7-8 eves kisgyerek felpakolja  a bringajara, es elcipeli hozzank. De ez semmi, "uzembe is helyezi" (van egy adagolotartaly, arra kell raforditani a 20 kilos ballont). Maga a gyerek van vagy 40 kilo, aztan o emelgeti a testsulyanak felet (hogy tudok mar szamolni, mi?!), amikor a tartalyra helyezi a ballont. Mivel csori kiscsavoval kuldetik ki a vizet, kovetkezo alkalommal elhoztam inkabb en.

Ugyanez a kiskolok jott az ures gazpalackunkert, amikor azt ki szerettuk volna cserelni. Felvette a

palackot, aztan kicipelte. Mondom, segitek mar szegenynek, de egy perc mulva lattam, hogy ram mar nem volt szukseg. Lelemenyes volt a gyerek: a fekvo "femhengert" vegigrugdosta az uton, igy viszonylag konnyen hazajuttatta. Csak teli palackkal ne csinalja ugyanezt...

Beszelgettuk Tatiana-val, hogy vajon ez a kiscsavo a boltos csalad "sarja-e", vagy csak egy "rabszolga-gyerek". Nem tudjuk.

De ha mar a termekek igy szoba kerultek: lanyoknak ajanlott az arcfeherito-krem. Igen, itt a barna borodbool csodalatos feheret tudsz varazsolni, ha ilyet hasznalsz. A kozmetikum dobozan rajta is van egy szep indiai noci, aki elotte barna volt, utana meg feher... Ilyenek ezek a nok! A feher csajoknak barna bor kellene, a barnaknak meg feher. Mindig valogatnak...

Ugyanebben a boltban venni szerettem volna tusfurdot is, mert itt igen hamar elfogy az is (ha', meg amugy is). Megorultem, amikor meglattam a muanyag-Fa tubust (erteed?!), mely mi mast tartalmazhatott volna, mint tusfurdot - gondoltam en, naivan. De nem az volt am benne! A tubus tenyleg ugy festett, mint egy tusfurdoe, de ebben illatos dezodor-por (olyan, mint a hintopor) volt. A helyiek ezt hasznaljak Old Spice helyett (amikor mentunk Goa-ra, nem tudtak az Old Spice stiftemrol, hogy mi az. El kellett mondani a "szekuritis" csajnak, hogy dezodor; Goa-n majd ezzel "erzem a hullam frisseseget").

Tehat van Indiara szakosodott Fa, Nivea, sot, meg Axe termek is: ezek dezodoralo hintoporok.

Mivel azt tanitottak az altalonos iskolaban, hogy egy esszenek (vagy mi ez) a cimrol kell szolnia, irok a hazrol is (vagy mar irtam?): egy emeletes epuletrol van szo, amiek a foldszinti reszet bereljuk. Van benne 3 szoba, 2 furdoszoba, egy nagy ebedlo, meg egy konyha. Szinte teljesen butorozatlan, mi vettunk bele agyakat, ebedloasztalt, meg szekeket. Ar-ertek aranyban nem biztos, hogy a legjobb valasztas volt ez a haz, de erre csak kesobb jottunk ra. Mindegy, azert nem rossz.

Kerdeztem a foberlonktol, hogy van-e valami mosogep, vagy valami mosoda, ahol a ruhainkat ki tudnank mosni. Mondta, hogy az nincs, de van egy bejarono - aki hozzajuk is jar -, o szivesen elvegzi ezen munkalatokat "kispize". A csaj orult, hogy kapott melot, nekunk meg nem kerult sokba, ezert fel is fogadtuk. A hazunkat is o takaritotta reggelente, meg el is mosogatott. Most megvetsz, mi? Figyelj, mindket fel jol jart, es volt, hogy tobb penzt adtunk a lanynak. Ot egyebkent...hat hogy is mondjam...Pina-nak hivjak. Most meg mie' kell kinevetni egy indiai nevet!? Komolyan ez a becsuletes a neve. O is rohoghetne azon, hogy Petinek, vagy Marinak hivnak...

Ez a Pina - mar megin' rohogsz?! - nagyon szorgalmasan mos ugyan, de amolyan Fradi mosast vegez: mindent bele (mamint a vodorbe; feheret, feketet, sargat...)!. Az egyik speci feher "dzsejpressz" alsogatyambol peldaul szurke arnyalatu gatyo lett.

A mosasi procedura a zuhanytalcaban zajlik, amiben viszont van egy kis rozsdafolt, meg ilyenek (nem hasznaltak Bref-et). Ezert elofordult, hogy az ingem hatulrol lett foltos. Mindig tunodtem, hogy vajon en ettem-e le az inget, de hamar rajottem, hogy hatulra nem kerulhetett kajafolt(fuggetlenul attol, hogy a fogorvosom mondta, hogy hatul ragjak).

Most mar inkabb en mostam a ruhaimat. A vasalast Tatiana mini-vasalojaval vegzem. Rateritem az agyamra a holmit, aztan simi-simi...

Na, kabe ennyi diohejban a "haztajrol".

Mas. Toltottem meg fel kepeket, immaron utoljara: van Goa-rol, Jaipur-rol, Delhi-rol, a Himalaja-rol, es a hazunkrol (ilyen neven futnak az albumban). Ja, hogy nem tudod, hogy hol az album. Elfelejtetted. Nem baj, elmondom: a bal oldalon (a barna savban) talasz egy olyan linket, hogy "In-diak". Oda katt! 

Hali!

Elerkezett az utolso nap. Bar mar nagyjabol mindent bepakoltam, azert vannak meg cuccok, amik kint maradtak. Es elmaradt, amitol a legjobban feltem: a borondok megmerese. Nem hiaba aggodtam: 1 nagyborond, egy kisebb, egy hatizsak, egy szatyor, meg egy dob. 42 kg. A maximalis suly 20 kg lehetne a nagytaskanak, es 5 kg a kicsinek. Ehhez kepest kb. 30 kg-ot gondoltam nagycsomagnak, 12-ot meg a kicsiknek... Egy par fuzetet kihajitottam, mar csak 40 kg volt a cucc. Tiszta ideg voltam egesz nap. Mi a fenet dobjak ki? Na, mindegy, majd lesz valami a repteren. Adok magamnak egy eselyt: ha valamiket ki kell dobni, majd a repteren megteszem, de hatha nem kell. A kistaskaba beletettem a torolkozoket, meg egyeb dolgokat, amik potolhatok, amitol - ha eseteleg sor kerulne ra - nem annyira fajo szivvel valnek meg.

Ma tele volt a haz mindenfele "jott-ment" alakokkal (jottek, elinteztek a dolgukat, aztan mentek): jott ket taxis ceg, nekik le kellett perkalni a fuvardijakat (az egyik az atba..os taxitarsasag volt). Majd jottek az indiai haverjaink: egyik agyakat vett, a masik masik agyat, ilyen butort, olyan butort... Persze ott voltak a szallitok is, jo sokan voltunk. Eljott az ingatlankozvetito gyerek is, az is vevo volt mindenre eloszor, de vegul nem vasarolt semmit.

Szoval nagy nyuzsges volt a keroban, mar elegge untam, de legalabb elvittek mindent.

Kora delutan kimentem egy kicsit a kozeli parkba, leultem, es atgondoltam az elmult kozel negy honapot. Visszafele a parkbol vettem meg egy utolso csokistejet a tejesembernel, es elkoszontem tole (nem a csokistejtol, hanem annak eladojatol). Ugyancsak bucsut intettem az utcan levo varrogepes bacsinak es neninek; roluk korabban keszitettem is kepet, igy ismertem meg oket. Szegeny batya mindig ajanlotta, hogy varrna nekem valamit, es mindig mosolygott.

Mielott vegleg elhagytuk volna a hazat, elbucsuztunk az ottani baratoktol, meg a "kapitalista" foberlonktol es annak nejetol, akiknek peldaul 3 havi dijat kellett fizetni 1 havi klimahasznalatert, raadasul a keszulek kb. ket hetig nem is mukodott. Jofej faszinak latszott, amikor ide koltoztunk, de a vegen csak kiderult, hogy o is lehuz bennunket.

Este 21:30-kor jott a taxi. Jo sok cuccunk volt, eloszor azt hittuk, el sem ferunk a kocsiban. Csak betuszkoltuk magunkat valahogy, aztan irany a repter.

Koran meg is erkeztunk. Elerkezett a "becsekkolas" - van erre valami szep magyar szo? - ideje. Tiszta "idegroncs" voltam, folyamatosan amiatt paraztam, hogy majd jo kihajitanak a 40 kilommal a repterrol. Szerencsere fajin kis indiai janyok voltak a merlegnel, legyintettek, amikor a merleg  megmutatta a kegyetlen valosagot: ezek a borondok bizony tulsulyosak (harman egyszerre merettetuk meg a csomagokat). A ket kisebb taskam ott pihent a tolokocsin, azt nem merettem le. A csekkolas vegen felhivtak a figyelmunket, hogy csak egy kezipoggyasz lehet szemelyenkent (nekem egy is volt: az egy szatyor volt amit kezben vittem, a hatizsakomat a hatamon vittem, tehat az nem volt kezipoggyasz...). Szerencsere ez csak elmelet volt, nem foglalkoztak azzal, hogy ket taskaval megyek a fedelzetre.

Zsoltigyereknek egyebkent 1,5 oraval kesobb indult a gepe, mint a mienk, igy o maradt legtovabb Indiaban...

Semmi gond nem volt egesz uton a csomagokkal, meg is konnyebbultem. Hanem megerkeztunk a szep Magyarorszagra, Budapestre (olyan jo volt magyar feliratokat latni, meg magyar vamosokat.). Megyek a zoldfolyosora, hat nem megallit egy vamos csavo, hogy mutassam meg a hatizsakomat! Kinyittatja, nezegeti. Megtalalta a kaju barfit, a jellegzetes indiai edesseget, amit az egyik havarsracnak hoztam megrendelesre. Szepen be volt csomagolva sarga celofanba. A parbeszed a kovetkezo volt:

- Van-e valami elvamolni valoja? 175 euroig lehet vammentesen behozni arut.

- Nincs.

- Nyissa ki a taskajat, legyen szives! - nem biztos, hogy ilyen szepen mondta, de lehet.   

- Az micsoda?

- Indiai sutemeny.

 Ekozben kezebe veszi a 450-500 grammos diszes dobozt, majd imigyen szola:

- Jo nehez - gyanakodott a koma.

- Marpedig ez indiai sutemeny - bizonygattam igazam.

- Bontsa ki! - szolitott fel Vam Zoli.

- Igaz, hogy a kollegamnak vettem ajandekba, de ha ki kell bontani, kibontom - kozben elkuldtem a csavot valahova gondoltaban.

- Erdekes szine van - jegyezte meg a szigoru tekintetu ferfiu, latva a sutik ezustszinu tetejet (tenyleg ezust a szine ennek a sutemenynek).

- Kostolja meg! - ajanlottam fel a soha vissza nem tero alkalmat (indiai edesseg!), mellyel elsosorban igazam szerettem volna bizonyitani. 

- Kostolja meg maga! - valaszolta bizalmatlanul a "csak a munkajat vegzo" urge.

Majd kivettem egy kis darabot a dobozbol, es joizuen es bepusziltam. Most mar elhitte a srackarika, hogy valoban suti volt nalam.  El is hagyhattam a helyszint. A hatizsakomban volt meg az aranylancom (amit nem kint vettem, hanerm hazai; epp az indiai lancomat hordtam/hordom most is), es kivancsi vagyok, mi lett volna, ha megtalalja. Akkor aztan lehet, hogy azert is szolt volna, mert biztos kint vettem Indiaban. De nem talalta meg, hajszal hija volt. Igy elkerultem a MAGYARazkodast. 

Egyebkent a Zsoltit szinten elkaptak (lehet, hogy ugyanaz a csavo?) ugyanitt, csak neki a pan masalaba kotottek bele, mire az "kotozkodos figura" kollegaja felvilagositotta tarsat, hogy ez indiai dohanyfele, nem kabszer. Megnezegette meg Zsolti dobjat, mintha ertett volna hozza, aztan mehetett Zsolti is "Isten hirivel". (Nekem is volt dobom, de azt inkabb odaadtam Kinganak az ut alatt, nehogy tul sok kezipoggyaszom legyen (3 darab!)...

Szoval ilyenek ezek a magyar Vam Zolik. Ovakodjal Te is toluk!

Na, de vegre talalkoztam a Bratyommal. Elkoszontem a tobbiektol, majd mentunk is haza Bigkatara!

Hazaerve Brikettol elvartam volna, hogy a nyakamba ugorjon, ugy, hogy hanyattessek, de szerintem nem ismert meg elsore, nem is vitte tulzasba az "oromkodest". Eloszor csak egy kicsit megmozgatta a farkat, "oszt jo van". Nekem kellett kiprovokalni, hogy ugraljon mar ram, vagy valami ilyesmi.

Otthon Anyum jo kis mama-fajta gulyaslevessel, retessel vart. Hej, be jo is volt, meg is ettem magyarosan! Es nem edes kenyeret kaptam a leveskehez, hanem jo, magyar "nem edeset".

Na, szoval igy fejezodott be az indiai-csavargasom.

Holnap majd a meztelen indiai nokrol irok.

Szerda van, holnap után dzsanta van haza Hungáriába! Ez jó. Mi több, nagyon jó. A mai nap tényleg csak papíron volt munkanap számunkra, igazából nem volt semmi. A cégnél adminisztrációs dolgokat intéztünk: leadtuk a belépőkártyánkat, papírokat töltöttünk ki, hogy nincs semmi tartozásunk. Nitin, a főnökhelyettes srác is mondta, ma azt csinálunk, amit akarunk. A mentorom még megkérdezte valamikor délután, hogy „Tibor! Van-e kedved egy feladathoz?”. Mondom neki: „Miért ne!”. (Magamban meg persze: pont most eszedbe feladatot adni, amikor rá vagyok kattanva a hazautazásra…). Szerencsére csak viccelt, nem adott semmi feladatot az utolsó napon. Ma csak a búcsúzásé volt a főszerep: néhány sráctól, egy lánytól, a kedves könyvtáros hölgytől és könyvtáros fickótól - akik mindig mosolyogtak - és a közvetlen kollégáimtól vettem érzékeny búcsút. Ja, és a konyhás gyerekektől, meg Vagish-tól, a konyhamenedzsertől. Őt nagyon csíptem, igazán jó gyerek. Egyszer volt, hogy külön kaját adott nekünk kajáldában. Meg még olyat is csinált, hogyha kicsit később érkeztem reggelizni, akkor neki köszönhetően még kaptam reggelit, pedig már nem járt volna.
Megnéztem még utoljára kerek irodaházat, aztán mentünk a taxinkhoz. Ott a szintén mosolygós biztonsági őr főnöktől is elköszöntünk, aki szintén mindig próbált segíteni, ha valami gyíkunk volt.
Szóval ez volt az utolsó nap az irodában.

Ma bementünk még a 18-as szektorba: Tatti ajándékot akart venni, Misi bőröndöt a sok indián szuvenírnek, nekem meg a bankban volt még dolgom. Nem sikerült elintézni, de sebaj, megoldom majd másképp. A plázában megittunk 3 csudajó kávét: Misi meleget, Tatti és én hideg, krémes kávét. A széparcú pultos kisjány olyan kedvesen mosolygott, amikor kikértem tőle az italt. Ahogy a vaníliafagylaltos, habos kávémat kevergettem, azon tűnődtem, hogy „Na, hát ez az egyik, ami nagyon fog hiányozni!”. A közel négy hónap alatt rengeteg ilyen szimpatikus, kedves arcú lánnyal találkoztam, akik mindig mosolyogva köszöntek nekem, és/vagy úgy beszéltek hozzám. Legyen akár az fiatal, vagy nem fiatal, általában ez volt a tapasztalat. Na, azért Magyarországon is előfordul az emberrel, de nem ilyen gyakran. És nem csak a csajokra, hanem Indiában az emberekre általában elmondható ez a kedvesség. Igen, az indiaiak barátságosak!
Az utcán ma először találkoztam olyan kislánnyal, aki nem pénzt kért, hanem chappati-t. Folyamatosan jött utánam. Vettem is neki egy chole kulche-t: falevélből készült kis tányérban adták a krumplis fűszeres ételt, egy kenyérfélével együtt (kulche).

Miután hazaértem, Zsoltival kitaláltuk, hogy bemegyünk Delhi-be, mert ő addig haza nem megy, amíg egy vízipipát nem vesz. De „hétországra szólót” ám, aminek az egész ország a csodájára jár, vagy legalábbis a baráti köre. Nekem is belső késztetésem volt, hogy vegyek egy kis vásárfiát a Delhi-i piacon. Akkor gyerünk be busszal!
Hosszabb keresgélés után meg is lett a buszmegálló. Ehhez el kellett riksázni a 22-es szektorba.
Felszálltunk a — természetesen — TATA márkájú buszra. Mondom, majd veszek jegyet.  Kérdezem ott a csávókat, hogy hol lehet jegyet venni. „Á, „üjjé le, üjjé le!” - válaszolták. „Jól van, fogok itt vitatkozni!” – mondom Zsoltinak.  Azt hittem, nem kell fizetni, azonban csak jött a váratlan kiadás: 47 Ft-ot kellett fejenként tejelni a jegyárusnak a 30-40 km-es útért. A jármű egyébként elég koszos volt — ahogy vártam is — és európai lábaimnak nem volt túl sok hely az ülések között.
A busz bal oldalán, az első ülések egyikén volt egy manusz, aki folyamatosan ütlegelte a busz bal oldalát. Valószínűleg ezzel jelezte a buszvezetőnek, ha volt, aki fel vagy le akart szállni. Mindig lehetett ilyen, mert egyfolytában verte azt a szegény buszt.
Kb. egy óra múlva meg is érkeztünk a Delhi-i piacra. Ott aztán volt minden. Sok fehér embert láttunk. Sok Bob Marley hajú fehér embert. „Raszta mindenit”, mennyi külföldi! Biztos egy kicsit „szippantani akartak a jóból”. Bizony, volt a piacon gyümölcs is, ruha is, has-is. Így kínálták a cuccot: jön a csávó utánam: „Hé, nem kell valami? Nézd meg a kezem!”. A faszi felhúzta az ingjét, amely alatt gondosan összecsomagolt füvecske volt. Nem szabadultunk ám könnyen tőle, csak amikor hindiül jó rászólta, hogy „Na, tikke?!”= „Nem, oké?!”. Ez a hindi tudásom 30%-a. De hasznos volt, mert utána legalább nem jött utánam a „díler-gyerek”.
Hanem, képzedd’ e’, kikkel találkoztunk!? Magyarokkal! Két srác, meg egy lány 2,5 hónapot töltöttek itt vakáció képen, és ugyanazzal a géppel jönnek majd haza, mint mi. Hogy mik vannak!
Zsolti hosszas keresgélés és alkudozás után vett magának egy majdnem két méteres „húká”-t (vízipipát). Elég spéci darab: négy csöves, fekete színű, arany mintával díszítve. Még ajándék tartalékcsövet is kapott a pompás portékához a Zsoltigyerek. Én is vettem egy-két apróságot: táskákat, Ganesha szobrokat, falidíszt, karkötötőket.
A vásárlás közben odajött egy ember hozzám koldulni. Már megint egy pénz-kéregető – gondoltam. Aztán hallom, hogy chappati kellene neki is. Mondtam, hogy jöjjön velünk, veszünk neki valami ételt. Út közben egy szűk kis utcára mutatott, hogy ott lehet kapni ennivalót. Egy bolthoz értünk. Arra kért, egy kis kenyeret vegyek neki. Vettünk. A bolttól néhány méterre lassi-t (tejes ital, íze a kefíréhez hasonlít) árultak. Arrafelé mutogatott a férfi, s közben mondta „Lassi!”. A lassi-árus előttünk készítette el az italt. Pedig először úgy tűnt, nem nagyon akart, de aztán csak kötélnek állt. Az ital készítése közben láttam csak, hogy ez az ember nem szélhámos, tényleg éhezik: le nem vette a szemét az italról, miközben azt készítették. Miután a férfi megkapta a vacsoráját, azt háromszor is megköszönte. Két nagy pohár italt kapott. Megkínált, hogy igyak vele. Inkább Te idd meg az egészet! — feleltem.  Jól eső érzés volt, hogy ma már két éhező emberen tudtunk segíteni.
Megvolt a bótolás, mehetünk haza.
Miután háromszor megkérdeztük, hogy melyik busz megy Noidába, felszálltunk rá, majd néhány perccel később egy indus is, aki dull-t (a dull a hüvelyes növények összefoglaló neve) árult. Kérdezem a csávót, hogy mi az. Erre adott egy kis kóstolót. Olyan indiai „mucsimag” (vagy ahogy Miskolcom mondják: makuka) volt ez, megsózva, megfűszerezve valami csípős cuccal. Lehetett rá kérni citromevet is. Nem volt rossz, ezért vettünk is magunknak. A „tányér” egy újságpapírból kialakított tölcsér volt, és kanalat is kaptunk hozzá: egy szintén újságból hajtogatott szalag szolgált erre a célra.
Aztán elindult a busz. Nyugis gyerekek ezek az indiaiak. Ahogy „hajtottunk” a járművel, az egyik legény megkívánt egy jégkrémet. Mondta a sofőrnek, hogy álljon meg. Az meg megállt, megvárta, míg a csávó a „Bagaméritől” megveszi a nyalánkságot, aztán a vissza, felszállt a csávó a buszra, és indultunk tovább. Nem volt ám olyan, hogy az utasok ilyeneket kiabálnak: „Minek álltá’ meg? Mé’ nem mész mán tovább, vazze?”. Ha meg akarsz állni valahol, jelzed a vezetőnek, az meg megáll. A többiek meg addig szépen várakoznak. Az ócska buszon, a koszos széken ülve azon gondolkodtam, hogy azért csak megszerettem ezt az országot többek között az ilyen dolgai miatt. Szutykos egy hely, meg szegénység van, de annyi érdekes dolgot láttam, tapasztaltam itt, és annyi kedves embert ismertem meg... Nagyon jó lesz hazamenni, de azért hiányozni fog az itteni élet is.
Na, de térjünk vissza a „gépjárműre”!
Nagyon bírtam ezt a buszozást. A szélvédő előtt, középen, volt egy magasított hely. Az egyik gyerek fáradt volt, lefeküdt oda. Fogott egy darab újságot, azt tette a feje alá, az volt a párna.  Mások meg lavórban — a buszban — lábat mostak… Lehet itt mindent csinálni!
A járművön is volt mindenféle ember: voltak szegények, de beszélgettem egy építészmérnökkel is. Elég tanácstalanok voltunk, hogy hol van az a leszállóhely, ami a 36-os szektorhoz a legközelebb van. Az egyik felajánlotta, hogy ott szálljunk le, ahol ő is. Így tettünk. A csávó fogott egy riksát hármunk részére. A srác kialkudott egy frankó árat, és már mentünk is. Riksázás közben beszélgettünk a csávóval. Megtudtuk, hogy ő Szingapúrba megy holnap nyaralni. Azért nem mindenkinek megy itt rosszul… Amikor a szektor 36-hoz értünk elköszöntünk: a srác megölelt mindkettőnket. Ilyenek ezek az indusok…

Hát, ez a nap is frankó volt. És még mielőtt hazamentünk volna, legalább kipróbáltuk a helyi tömegközlekedést. Holnap meg az utolsó nap Indiában...

Az utóbbi két nap a munkahelyen elég nyugisan telik, nem nagyon van dolgunk. Viszont el kell intézni meg a fizetnivalókat (taxi, Ranjit taxi :(, stb.), el kell adni a bútorokat - szerencsére vevő már van rá -, bankba is el kellene menni, egy-két apróbb ajándék sem sikerült meg megvenni. Ilyenkor kicsit feszült vagyok, nem szeretem a dolgokat az utolsó pillanatra hagyni, de most ez így jött ki. Egyébként a bútorokat alig, hogy meghirdettük, már is izzott a nem létező telefonvonal (hiszen mobilon hívtak), azt sem tudtuk, kinek adjuk el, annyi jelentkező volt a cuccokra. Szóval most ez a "státusz".
Kinga és Zsolti ma másodszor mentek a Taj Mahal-hoz. Mié', mié'? Mer' fussa! Na, jó, nem azért. Íme a történet:
Múltkor - szeptember 1-én, egy pénteki napon - négyen mentünk a Taj-hoz: Kinga, Zsolti, Norbi és jómagam. Nagy nehezen el is talált a sofőrünk oda. Ahogy nagy nehezen megérkeztünk (eltartott egy ideig, mire a sofőrünk meglelte a helyes utat), az árusok rögtön fogadtak a kacatjaikkal: a Taj Mahal ma zárva van, de azért vegyünk már tőluk valamit! Na, biztos csak viccelnek, szívatnak, mert nem veszünk tőlük semmit. Gyerünk be! Megint hallom egy másik csókától, hogy zárva van a Taj, de az épület mögött készíttethetünk fotót. Na, kezdtem egyre jobban aggódni. Ha tényleg zárva, akkor "érdemes" volt 250 kilométert autózni. Az utóbbi 3 hétben többet kocsikáztam, mint az elmúlt 23 évben… És valóban: a Taj zárva volt, mert péntek volt. Pénteken a muszlinoké a világhírű síremlék, turistáknak zárva. Odamentem a fegyveres őrhöz, mondtam neki, hogy:

- „Ekszjúzmí, szőr”, de holnap megyünk haza Indiából, és meg szeretnénk nézni a Taj-ot. Nem eresztene be bennünket? Adnánk egy kis rupit… — villantottam meg a törvénytelen énemet.
- Nem, nem! Sem 2000-ért, sem 5000-ért, sem 10 000 rupiért sem! — válaszolta szigorú tekintettel a megvesztegethetetlen hazafi. — Pénteken zárva, csak a muszlinok mehetnek be. Majd holnap visszajöhettek.
- Hát, szőr, nagyon szomorú vagyok. Egész életünkben egyszer jövünk el ide, erre zárva van. Holnap meg megyünk haza (holnap Goá-ra megyünk, de ezt neki nem kellett tudni.) — válaszoltam a bajszosnak.
- Sajnálom, nem lehet. De hátra lehet menni, onnan lehet hátulról, kapun kívülről megnézni a Taj-t.

Ez a párbeszéd lejátszódótt még egy (sz)őrrel, az barátságosabb volt, de őt sem lehetett jobb belátásra bírni.
Csóri Kingát, meg Norbit nagyon sajnáltam. Itt vannak Indiában a világ egyik leghíresebb műemlékének az árnyékában, és nem láthatják, mert pénteken PONT zárva van. Találkoztunk egy gyerekkel, aki azt állította, hogy az ő háza pont a Taj Mahal-ra néz, és megmutatja nekünk X összegért. Mutatta a képeslapot, hogy ugyanazt lehet látni az ő ablakából is. Kingát és Zsoltit érdekelte a dolog. Norbi vagy teljes egészében akarta látni a Taj-t, vagy sehogy, én meg minek nézzem meg ablakból, már láttam közelről még júniusban. Mondtam neki, hogy "amannyiért" a srácok megnézik, de csak akkor fizetek, ha tényleg azt látják, amit megígért. Ok, rendben! Szerencsére tényleg az "elvárásoknak" megfelelő látványban volt része Zsoltiéknak, szóval kifizettem a gyereket.
Kinga szerencsére tovább maradt, mint tervezte, így ma végre láthatja a Taj Mahal-t, Zsoltival "egyetemben". Norbisrác meg azóta Mexikóban melózik az amígók között, ezzel kárpótolta őt a sors az elmaradt Taj Mahal vizitért. Említette, hogy valakik majd mennek ki a cegüktől Közép-Amerikába, de nem nagyon számított rá, hogy ő is benne lesz a csapatban. Úgy látszik, mégis. Gratula neki!

Na, oszt ennyi  mára.

Szombaton tehat hazaertunk Goarol. Nagyon gyorsan elszaladt ez az egy het, szivesen eltoltottem volna meg egyet (marmint nem egyet, hanem 1 hetet). Jaj, errol jut eszem van! Visszaszedtem vagy masfel kilot, hala a tengeri herkentyuknek, meg a "juropien" kajcsiknak! Nem volt egy darab indiai etel sem, amit elfogyasztottam volna, de nem am! Mostmar csak 2.5-3 kg kell, es ujra a regi leszek (vagy uj).

Vasarnap nagyjabol bepakolasztam, csak az a baj, hogy nagyon telnek a borondok. Kuzdelem van a kilok ellen, de itt ne ram gondolj! Valahogy meg kellene oldani, hogy 25 kg-nal ne legyen nehezebb a cuccom, de ez nem fog menni. Majd probalok ugyeskedni, peldaul a keves holmival rendelkezo pajtosok valamelyikenek adok nehany kilot, bar szerintem mindenkinek problemat fog okozni a sulykontroll. Akkor meg majd sunyitok a repteren.

Vasarnap bementunk a 18-as szektorba, megmutattam Zsoltinak az ottani eletet, boltokat. Lathatott amcsi stilusu indusokat a plazaban, meg indus tipusu indusokat a piacon. Elmentunk egy-ket retkes sikatorokba, ahol attol feltem, nehogy beszippantsak egy legyet, mert tele volt a sikator veluk. Az "ut" ket szelen csordogalt a pocele, amely felett a helyiek vigan sutogettek a kajajukat. Eleg undormany egy helyek voltak ezek. A sikatorok mogott lattunk szaritott tehensz.rt, amint az a keritesen, vagy a kerites oldalan (fuggolegesen) szaradt. Szepen ra voltak dobva a betonfalra. Jol  odatapadtak a "lepenyek", persze szigoruan a lapjaval. Azon tunodtunk, vajon mire hasznalhatjak az itteniek a szaritott boci-kakikat. Magyarorszagon a kemencekben futottek vele, ha jol tudjuk, de hat Indiaban minek futeni? Meg van! Talan a tandurt (a sutokemencet) futik vele... Mar tudom, miert van olyan jellegzetes ize a tanduri kajaknak.... Na, jo, lehet, hogy csak elkalandoztam, aztan ez nem is igy van. 

Megvolt a piac-vizit, menjunk be az egyik cukraszdaba inni egy kavet! Zsoltinak egesz kintlete alatt gondott okozott a kave, mert itt eleg higra csinaljak, o meg azt nem szereti (de a kavet azt nagyon). Ebben a cukiban vegre talaltunk eszpresszo kavet is, hej, meg is volt az orom! Ahogy ott iszogattuk a koffeines italunkat, mar megint nagyon szimpatikusak lettunk a boltosgyereknek, ezert odajott hozzank, es szoba elegyedett velunk. (Azert mondom, hogy "megint szimpatikusak lettunk", mert ez a legtobb boltban kedvelnek bennunket, hiszen a feher ember - ritka ember errefele.) 

Elmeseltem a sracnak, mit csinalunk itt, mit lattunk, milyennek talalom az orszagot. A beszelgetes utan a csavo megadta a telefonszamat: ha esetleg bulizni tamad kedvunk Delhiben, akkor hivjuk fel, o is velunk tartana. A sracrol kiderult, hogy o a cukraszda fonoke.

A nap veget a motoros riksazassal zartuk, persze, szigoruan csak azutan, miutan kialkudtam a szokasos 60 rupis tarifat (a 100-rol). Igy Szekeres baratom is megtapasztalhatta az elmaradhatatlan riksa-erzest, tetszett is neki.

Az este elfogyott nehany jegkremes-ananszleves-kolas-bacardi koktel, es nemi palinka is. Ez utan mar jol esett a turistaszalami, meg a majkrem. Meg kell am enni oket, mert haza nem visszuk.

Na, pa!

Ujra itt vagyok, de immaron Indiai egyik nyugati allamabol, Goa-rol jelentkezem. Goa az Arab-tenger menten fekszik, India legkisebb allama, a turistak kedvelt helye.

Na, szoval vegre nyaralunk! Szombaton erkeztunk, a szamtalan tengerpart kozul Palolem Beach-et valasztottuk, es azt hiszem jo dontes volt. Hogy legyen valami fogalmad, hogy is nez ki ez a part, itt egy kep elolegnek, amit nem mi csinaltunk: http://www.fasote.org/travels/india/goa/goa-Images/3.jpg . Valami ilyesmi. Napernyok nincsenek, kokuszpalmak viszont mindenutt vannak, amerre csak nezek. (Majd nekem is lesznek feltoltve fotok, csak most nem tudom megoldani. Na, majd ha hazamentem).

Mostanaban van az indiai anyaistenno - Ganesha - szulinapja aminek a helyiek tuzijatekkal adnak hangot (szo szerint is), csak mint "jo indiaiak", a szemetet mar nem szedtek fel a partrol (a parton unnepelnek a sracok). Teherkocsin vittek az elefentfeju isten szobrat, lampasokkal korbeveve. Ekozben zenere mulatoztak, talan egy kis "novenyi kivonat" is segitett nekik a jo hangulatban.

Goa egyebkent kereszteny allam, tobb helyen lattunk katolikus templomot, Jezus kepet.

A parton egyebkent a tehenek is napoznak, nem csak mi, igy mindig eszemben van, hogy Indiaban vagyok. Vannak meg parti kutyak is, akik az etterem arnyekaban husolnek, vagy furdenek a habokban.

Jelenleg nincs szezon, majd csak oktoberben kezdodik. Ez erzodik az arakon is, mert 200 rupiert berelunk egy szobat Zsoltigyerekkel, azaz fejenkent kb. 470 Ft-ot kell leperkalni egy ejszakara. Az etelek es italok arai is eleg jok, ezt most nem reszletezem, de 90 rupiert mar alkoholos koktelt szurcsolhetek. Kaja teren mar sok mindent kiprobaltam: homart, kisrakot, tarisznyarakot, kiralyhalat, capat, tintahalat. Vegre elszakadhatok az indiai etektol, van mibol valogatni az europai kajakat illetoen is. A parti ettermekben 90%-ban feherek vannak: nemetek, angolok, oroszok, magyarok (ez utobbibol 5 egyed + van egy szlovak is...). A barokban estenkent a turistak szivesen fuveznek, vizipipaznak, iszogatnak. Mi csak az utobbit tettuk, ne izgulja'!

Nyugalom van a parton, keves a turista - de azert akad -, ha valaki nyugalmat szeretne, ez a hely neki valo. Az ido franko, pedig sokan riogattak bennunket, hogy monszun lesz, meg hasonlok. Ja, es meg azzal is, hogy ne menjunk be a vizbe, mert veszelyes. Szerencsere monszun nincs, van helyette viszont 30-35 fok. A viz pedig nagyon kellemes, es nem kell tole felni, nincsenek oriasi hullamok. 

Mondjak a helyiek, hogy magyarok is jonnek Goara, de csak kevesen. Egyebkent van egy 15 eves kiscsaj - arus -, aki magyarul koszon, illetve kerdezi, hogy "Hogy vagy?". Bar nem o az egyetlen. Jo, mi!?

Az kofak itt kimondottan szimpatikusak, jo az angoljuk.  Nehez - de elvezetes - veluk alkudozni, es van humoruk. Bar nemelyikuket fel is idegesitettuk az alacsony arainkkal, es amikor csak sikerult megvenni a kiszemelt portekat, a vegen hozzatettek, hogy ilyen olcson sosem adjak a cuccot, szoval szerencsesek vagyunk... (Nem szerencsesek, csak tapasztaltak - a szerzo.)

Es hogy eddig mit csinaltunk? Termeszetesen volt furdes, napozas. Bereltunk egy kis jeep-et, elmenetunk vele ejszakabbra, felderitettunk egy "titkos" tengerpartot. Tegnap meg csonakkal elvittek egy masik - majdnem lakatlan - partra, es delfint is "majdnem" lattunk (igertek, de nem volt)...

Most egy parti internetezoben csepelem a billentyuzetet. Kicsit osszeszedetlenul, de nagyjabol a lenyeget leirtam.

Na, megyek, mert ki kell hasznalnom a maradek 1 napot, mert sajnos szombaton dzsanesz van vissza Delhibe.

Csao!

Ahogy mondtam, a tobbiek ma ellatogattak Jaipur-ba, majd csak holnap jonnek haza. Tatiana es en inkabb itthon maradtunk. Hogy miert nem mentem veluk? Egy reszt mar voltam ott ket hettel ezelott, es nem volt hangulatom most is autokazni ujabb tobb szaz kilometert. Masreszt az egyenlegem is szigoruan monoton csokken a hindi-szamlamon, aztan meg Goa-ra is kell am gondolni!

Ugy volt, hogy mi, - "itthonmaradtak" - meg majd megnezzuk Delhit Pretty-vel, de csori indiai gyereknek be kellett menni ma a ceghez, szoval nem volt varosnezes. Egy-ket hete egyebkent "voros-riado" volt Delhiben, mert tudod, akkor volt az a terror-fenyegetettseg tobb helyen is (nem engedtek fel a tablettas bort a repcsire, meg egyeb kellemetlen dolgok vartak az utasokra). Nem tanacsoltak, hogy olyan zsufolt helyekre menjunk, mint Delhi, vagy Noida kozpontja. Ezert akkor is itthon maradtunk a poponkon.

Mostanaban nem vagyok csucsformaban. Kora delutan be is mentem egy kicsit a kozeli plazaba, hogy toljak egy ananaszos-csirkes pizzat a Pizza-Hutban, hatha jobb kedvem lesz (meg ehes is voltam). A flamonak minosegugyileg a kovetkezo kriteriumoknak kellett megfelelnie: 0% indiai etel, 0% vega etel. Innen a valasztas. Ahogy tudod, videki gyerek vagyok, de olyannyira, hogy meg Pizza Hutban sem voltam - eddig. De melyikotok mondhatja el magarol, hogy Indiaban volt eloszor Pizza Hut-ban? Na, ugye!

Szoval joizuen megettem a kajat, "kifizetettem a szamlat, tobbet adtam, mint ami jar" (na ki vagyok?), aztan kicsit kovalyogtam meg a boltok kozott. Vegul fogtam egy riksat, es hazajottem. Most Tatti kitalalta, hogy menjunk moziba. Epp most ellenorzik a haversraccal, hogy mire van jegy. Szoval ma valoszinu lesz meg egy film-hesszeles is.

Na, megyek "otuzkodni", mert moziba menni a Tibi fel-meztelenul (Erteed?! Nagggyon jo)...

---------------------------------------------------------------------------------------------- 

Ezt 1 oraval kesobb irom: nem volt angol nyelvu film a filmszinhazban, ezert ma egy ujonnan beszerzett DVD-t nezunk itthon, a hazban (hazi-mozi).

Na, szevasz!

Mar eleg regen irtam. Elnezest kerek azoktol, akik olvastak volna, de nem tudtak mit. Koszonom a turelmetlen uziket! :) 

Most csak nehany informaciot fogok megosztani  Veled, nem lesz benne shemmiextraa (Milendee, erteed?!)...

Nagy nehezen sikerult elintezni, hogy szabit vegyunk ki szeptember 4-tol 8-ig. Azon a heten fogunk ugyanis Goa-ra menni, meghozza nem csak negyen, hanem hatan! (Remelem, mar nem jon semmi kozbe.)  A jegyeket a mult heten vettuk meg.

Mate huga es Mate baratja tegnap jott meg a messzi Magyarorszagrol. Kinga szeptember 9-en megy haza, Norbi meg a nyaralasunk elott. Jon hozzank egy hetedik skac is, aki nem mas, mint gyerekkori haverom, szomszedom, a Szekeres (a tovabbiakban nevezzuk Zsoltinak). Zsolti jovo heten, 31-en  hajnalban erkezik, de most epp a viragai miatt aggodik. Zsolti ismerosei! Vigyazzatok azokra a viragokra, mig vissza nem jovunk!

Most azon vagyok, hogy az 5 napos szabit kibovitsem 7 naposra, hogy kozosen el tudjunk menni 31-en Delhi-be, es 1-en a Taj Mahal-hoz.

Vegre kaptam normalis melot is, ennek kulon orulok. Eloszor egy programot kellett irnom, majd egy hataridos - allitolag eles - analizalasi es dokumentalasi feladatot kaptam. Milyen jo, amikor az embernek van munkaja a munkahelyen! :) Vegre atelhetem en is ezt az erzest...

Az utolso ket hetvegen voltunk Jaipur-ban, illetve Shimla-ban, mindket kirandulas ket napos volt, es nagyon hosszu autokazast jeletnett. A ket hely ket kulonbozo allam fovarosa (mellesleg Shimla a Himalaja-ban van).

Hetvegen Mate Kingaval, Norbival ismet ellatogat Jaipur-ba, en most inkabb kihagynam, jo lesz kicsit  otthon pihenni. Majd inkabb leirom az elmenyeket a fenti ket kiruccanasrol.

Ha megkapom a szabit, mar csak 7 napot kell a ceghez jonni, es utana irany haza!  De jo is lesz az...

Reggel, ahogy "zuhanyoztam" a talajtol 40 centire levo csap alatt, a mellettem  levo ablakon neztem a kodbe bujo hegyeket. Az ablakon friss, hideg levegot ereztem, kint meg mindig esett az eso.

Ahogy kint csendesen esett, bent pedig csak a reggeli film szolt halkan a teveben, nyugodt erzes fogott el. Olyan ismeros, oszies, vasarnap delelotti hangulat volt ez, amit mar regen, altalanos iskolas koromban, otthon ereztem. Kineztem a szoba ablakan, az alattunk levo epulet tetejen ket majom gubbasztott melabusan az esoben. Ma en is ilyen melabus voltam...

A osszes tegnapi cuccom - polo, nadrag, cipo - termeszetesen tiszta viz volt. Mindig rakok be potcuccot mindenbol, csak most maradt el a masodik nadrag. Meg jo, hogy zoknim es polom volt tobb. Preetygyerek szerencsere tudott adni valami csipogatyat, meg jo is volt ram. Szoval szerencsem volt, nem kellett rovidgatyaban kimennem a szabadba. Misinek es Tattinak is voltak ilyen "nyirkos ruha" gondjaik, ok elmentek venni uj cuccokat, tobb-kevesebb sikerrel.

Bedobtunk valami reggelit; nehanyan a hotelben, masok a varosban. 12 ora elott aztan elhagytuk a szallot, akkor mar nem esett. Kufriba vettuk az iranyt, ott allitolag vannak latnivalok. Eloszor valami templomot akartunk megnezni, ami egy hegy tetejen allt. Autoval nem, csak oszverrel lehetet megkozeliteni ezt a templomot, ami viszont nem tunt jo otletnek, figyelembe veve az idojarasi korulmenyeket; nem kellene jobban szetazni, orulok, hogy van egy szaraz gatyam, meg hat veszelyes is a saros foldon pacival menni a keskeny hegyi osvenyeken...

Igy inkabb a helyi vadasparkot latogattuk meg. Ott lattunk szarvast, ozeket, barnamedvet, fekete himalajai mackot, holeopardot, es persze majmokat (ok szabadon szaladgaltak). Meg a vadasparki seta elott az utcaarusoktol vettunk egy kis faszenen sult kukoricat, meg a nemi szuvenirt. Bar a vadaspark utan is igy cselekedtunk.

Vegul pedig Mateval bementem az erdobe egy kicsit "fotozkodni"; csinaltunk egy-ket speci kepet a kodbe burkolt erdorol.

Hallottuk a foberlonktol, hogy a kozeli Palota-Hotelben nagyon jol foznek. Akkor egyunk ott! El is mentunk, az epuletbe 50 rupiert be is mehettunk... Az etteremben megvacsoraztunk, de a kaja allitolag borzalamas volt (en nem tudom, mert most csak szenvicset ettem).  A tobbiek lecsekkoltak a szobakat is, ha mar itt vagyunk, de azok is eleg benak voltak, ahogy hallottam.

Hat, ide nem erte meg eljonni, de most mar mindegy. Gyerunk haza!

Az ut hosszu volt. Este 6 fele indultunk, es masnap reggel 5:30-kor erkeztunk meg (bar megint sokat megalltunk). Az uton az indiaiak reszerolvaltozatlanul ment a cefrezes, hogy birnak ezek ennyit inni. A majdnem fel napos ut soran ujabb elmennyel gazdagodtam...

Talalkozasom a pan masala-val...

Amiota Indiaban vagyok, az osszes utszeli "trafikban" latok ilyen kis zacskokat, amik fel vannak logatva, mint otthon a mezeskalacs-nyaklanc a vasarban. Mindig figyeltem, vajon mi lehet az. Az ingatlankozvetito gyerekek is mindig ezt toltakk, kerdeztem is toluk, hogy mit vesznek. Akkor azt mondtak "szajfrissito". Mondom, jol van, adnak a higieniara, ez derek. De minek frissiti minden indiai ficko a szajat? Kerdem en, mert nagyon sokan veszik ezt a cuccot. Na - gondoltam -, majd egyszer en is kiprobalom, "felfrissitem a szamat"...

A kirandulas soran is kerdeztem az egyik sikh csavot, hogy mi az a cucc, amit mindenutt latok kis zacskoban felakasztva. Na, o mar oszintebb volt: azt mondta, hogy a neve "pan masala", es  kicsit "jobban erzi magat tole az ember", vagy valami hasonlo infot adott. A munkahelyi piszoarokhoz is ki van irva, hogy "ne dugitsuk el ragogumival, pan masalaval...", amibol arra kovetkeztettem, hogy ez tenyleg nagyon nepszeru termek ez az indusok koreben. Igazi "indiai fogyasztocikk". Na, most mar csak megkostolom egyszer, en sem hagyhatom ki. Nalunk az Unicum, itt a pan masala megy...

Egyebkent a sofor is allandoan ezt nyammogta. Tole is erdeklodtem, hogy miert eszi, ezert meg is kinalt. Hat kiderult, hogy ez valami fuszer szeru "franc", amit az inyedhez kell betenni. A tobbiek felhivtak ra a figyelmem, hogy ne nyeljem le, mert annak "kiados" eredmenye lesz... Hasznalat utan ki kell kopni. Lehet, hogy  kicsit keson szoltak, mert talan egy-ket pici darab a torkomra ment. Es azt is kesobb tudtam meg, hogy a "fuszert", kis golyova kell formazni, utana kell az inyem es a fogam koze tenni.

Na, szoval beraktam (beszortam), ahova be kell. Nem telik bele egy perc, elkezdem magam jol erezni, kb. mint nehany pohar palinka utan. A kellemes erzes tartott vagy ket percig, aztan ereztem, hogy a kelletenel jobban szedulok. A soforgyerek mer rohogott, mint a fakutya. Ne lattal meg feherembert illuminalt allapotban, mi? De tetszik, de teszik! :) Errol - a szedulesrol - tajekoztattam a tobbieket is, amire az indiai skacok igy reagaltak: "Kopd ki Tibi, ez nem Neked valo! Indiaiknak valo ez!". Igy is tettem. Az autobol is kiszalltam, szivni egy kis friss levegot. Nehany perc mulva pedig hipp-hopp, jott Vuk... Igy mar jobb volt. Ez volt az elso probalkozasom a pan maSZARaval, eleg is volt.

Miutan megvolt a "bonyodalom", megtudtam, hogy tulajdonkeppen dohany volt, amit korabban "szajfrissitokent" ismertem. A hulye indiaik tudatosan dohanyt pakolnak a pofajukba. Ez a franc kerul vagy 8 Ft-ba, aztan igy olcsobban jonnek ki, mintha cefreznenek (bar lehet, hogy inniuk nem szabad, azert toljak ezt).  Koztudott, hogy allandoan csulaznak az indiai ferfiak az uton, nem telik el nap, hogy ne latnek pirosat kopo csavokat, amikor kocsival uton vagyunk. Tudod, miert kopnek pirosat? Pan masalabol sok fele letezik. Van olyan, ami kikezdi az inyed, az verezni kezd, ezaltal konnyebben a szervezetedbe jut ez a szar, hamarabb felszivodik. Egyebkent tele dohany leven tele van nikotinnal. Csak hat, nem tudtam, hogy dohany. Ki hallott mar dohany "szajfrissitorol"!? Sokszor gondoltam mar - csak nem mondtam -, hogy vannak hulye dolgaik ezeknek az indiaiaknak (gondolok peldaul a kozlekedesi szokasaikra, es most a pan masala-ra). Ja, es akkor igy vezet a soforgyerek, hogy pihenes keppen csocsal egy kis "pan"-t...! Jujj!

Na, ennyit a helyi szokasokrol. 

Kirandulas vege... 

Szoval hazaertunk 5:30 orul, de bemenni azt nem tudtunk. A foberlonk ugyanis felszerelt valami speci zarat, amihez nem volt kulcsunk, aztan vagy fel oraba telt, mire fel tudtuk zavarni az almabol, hogy kinyissa az ajtot nekuk.

12 orat utaztunk, meg kellene furdeni - gondoltam. Kellene... Csak ugy eszembe jutott. De majd holnap, mert most nincs viz a lakasban...  Addig aludjuk at azt a 2-2,5 orat, hogy "kipihenten" menjunk dolgozni holnap (illetve ma)!

Na, itt a mese vege, jo ejszakat!

Maté már volt Mikivel Shimla-ban, es olyannyira tetszett neki, hogy még ajánlotta is nekünk :).

Szóval a mai nap Himachal Pradesh államba látogattunk, ami indiai mértékkel - nem úgy nekünk - elég közel van, kb. 350 kilométrerre Noidától. Az állam a Himalájában fekszik, tehát számítottunk "egy-két" hegyre, tulajdonképpen más nincs is ott. Keleten az államot Tibet határolja (ezt azért írtam ide, mert jól hangzik).

Egy-két szót Himachal Pradesh-ről: az emberek földművelésből élnek erre felé, például teraszos gabonatermesztést folytatnak (annak idején, 10-11 éves koromban ilyet én is csináltam búzával: fogtam egy kis cserepet, elültettem a búzát, megöntöztem, aztán kiraktam a teraszra). A bevetett területeknek csak a 20%-át öntözik (később rá is jöttem, hogy miért csak ennyit...). De termesztenek még itt szilvát, almát, gránátalmát, krumplit, sőt gombát és gyömbért is. Az állam 1/3-át erdő borítja, így jócskán akad faanyag, gumi, gyanta is. Ércekről most nem beszélek, nem a földrajz órán vagyunk. Amúgy nehogy azt hidd, hogy ilyen okos vagyok ám, ezeket a földrajzos dumákat mind könyvből nyomom. De könyvből csak ezeket. 

Ezen állam fővárosa Shimla, ami a tengerszint felett vagy 2000 méterre fekszik, de ezt nem tudom pontosan. Mindegy, jó magasan van.

Tegnap este eljött hozzánk Nipun. Jobbkor nem is jöhetett volna, másnap (ma) 4 órakor keltünk. Én éjfél felé már feküdtem, a többiek kénytelenek voltak az indiai haverunkkal lenni - az ő szobájukban voltak -, mert a csávó nem vette észre magát, és vagy 2:30-ig-3:00-ig nem akart hazamenni, pedig tudta, milyen korán kelünk másnap. A végén már el kellett küldeni. Aztán másnap csak felkeltünk valahogy. A kocsi - amivel mentünk - egy TATA Safari volt, egy nagy terepjáró. A reggeli torna sem maradt el, mert az autó nem indult, be kellett lökni. Ez sikeres volt, amit először onnan vettem észre, hogy koromfekete füst jelent meg a kipufogócső végén. Jó kis indiai gépállat.  

Mi, fiúk, úgy tudtuk, hogy négyen megyünk, plusz Preety. De mint az indulás után 20 perccel kiderült, még három koma csatlakozott hozzánk, Preety haverjai. Hát erről nem volt szó, hogy nyomorogni kell (nem tudtuk hogy 8-an megyünk). Pedig direkt ezért választottuk nagyobb kocsit, hogy kényelmes legyen mindannyiuknak. Egy kicsit össze kellett húzni magunkat, hogy a sofőrrel együtt 9-en elférjün a kocsiban. Az egyik indus az út felénél kiszállt, már csak 8-an kellett nyomorognunk.

Az út 1/3-a nagyon szép volt. Az utolsó 70 km-t szerpentinen kellett megtenni, veszélyes, keskeny utakon, de ez volt a legszebb rész. Körös-körül erdő, az út menti sziklafalak némelyikén forrásvíz csordogált. A vizes sziklafalak környékén a tájból nem sok látszott, mivel a felhők eltakarták a hegyvidéket. Később viszont gyönyörű hegyek-völgyeket láthattunk, szóval szép volt, na!

Még a szerpentinek előtt megálltunk egy libegőnél, ami a "start helyet" - ti. a libegőét - egy étteremmel köti össze (persze, hogy heggyel, de a hegyen étterem volt.) A drótkötélpálya 1,8 kilométer hosszú volt, és a célállomás 800 méterrel volt magasabban a kiindulóhelynél. Csodás panoráma tárult elén (és alánk), láthattuk a szürke szerpentineket, meg a szürke szamarakat a ködben (ja, itt nem volt köd), a mélyben folyó patakot, a teraszos földeket, a zöld erdőket.

Miután kilibegtük magunkat, egy kicsit körbenéztünk, csodáltuk a Himaláját, meg lencsevégre kaptunk egy-két majmot (és még a későbbiekben nagyon sokat). Aztán bementünk kajálni a vendéglőbe. Én grillcsirkét kértem, meg valami koktélt. A koktél jó volt, de csirkének a belseje nem nagyon tetszett, kicsit nyersnek tűnt (mivel az is volt). Szép rózsaszín csirkécske... Nyami! Csak már nem volt pofám reklamálni, mert addigra - mire felismertem a problámát -  már a javarészét megettem. Csak utána szembesültem a ténnyel, hogy husi nem teljesen grillezett. De legalább a többek jót kajáltak.  

Jó sokára (este 5-6 felé) meg is érkeztünk Shimlába (út közben sokat megálltunk kajálni, vagy venni valamit). Rögtön kerestünk is egy szállodát, kb. a negyedik meg is felelt ár-érték arányban. Lecuccoltunk, megfürödtünk, aztán elindultunk a városba kicsit szétnézni. Mivel jó idő volt, egy szál pólóban indultam útnak. Út közben felhívtam azoknak, vagy sms-t küldtem azoknak, akik a legfontosabbnak számomra, ez beletelt vagy negyed órába. Az utat nem nagyon figyeltem, mivel a beszélgetésekkel voltam elfoglalva.

Betértünk egy étterembe, vagy bárba, vagy nem t'om mibe, ott kajáltunk, meg ittunk egy kis jeget, dupla whisky-vel. Na jó, lehet, hogy nem dupla volt, de jég az "vót" benne (mellesleg az indiai haverjaink az oda- és visszaúton folyamatosan whiskey-ztek)...

Miután megvolt az eszem-iszom, hazafelé vettük az irányt (ti. a hotelbe). Ahogy megyünk, mendegélünk, el kezdett szemeregni az eső, majd egyre jobban esni kezdett. Volt már egy hegyi élményem Indiában zivatarral (tudod, a Vashno Devi-s sztori), erre pontosan emlékeztem. A hasonló vizes érzést elkerülendő, kicsit gyorsabban kapkodtam a lábam, mint a többiek, nehogy elázzak. A legtöbb  skacnak volt dzsekije, csak nekem nem (az a kocsiban maradt). Megyek már vagy 15 perce, nem látom sehol a hotelt. Még megyek... Itt sincsen. Pedig egyenesen kell jönni, és  a már meglátogatott szállodákra is emlékeztem. Közben már nagyon zuhogott az eső, már megint tiszta víz (tiszta volt, a hegyről származott) lettem. Gyorsan visszamentem az úton, gondoltam, hátha tök gyors voltam, és a többiek még csak most szedik be a kanyart. Tatti felhívott, hogy hol vagyok. Mondtam, hogy még úton... Aztán útinfót kaptam, hogy végig egyenesen kell jönni. Igen. A kis utat is beleértve. Szóval nem sokat tévedtem, csak nem kellett volna végigmenni a nagy úton, hanem le kellett volna térni a kisebbikre. Két perc múlva már otthon is voltam. Majd máskor, ha út közben telefonálok, és idegen helyen járok, figyelem az utat is... 

Na, akkor most már van egy vizes gatyám, meg egy vizes pólóm, meg van egy tiszta pólóm és egy tiszta rövidnadrágom. Most már késő van, megyek feküdni, de előtte még kiterítem a vizes cuccokat, amik holnapra nem fognak ugyan megszáradni, de azért próbálkozni még lehet, nem?...

Ma nem kellett menni dolgozni, mivel a mai nap nemzeti unnep, mint mondottam volt.

Mivel ussuk el hat az idot? Preety baratunk vett nehany papirsarkanyt a helyi utcagyerekektol, aztan kimentunk a hazunktol 50 meterre levo parkba, hogy megreptessuk az osi jatekokat.  A sarkanyhoz jart egyebkent 500 meter zsinor is, ami el is szakadt, es odalett ketto jatekunk. Tartott vagy tiz percig. :) A maradek kettot a helyi kisgyerekeknek odaadta az indiai haverunk, mer' rendes.

Kicsit visszaidezte a boldog gyermekkoromat ez a sarkanyeregetes. Regen mi - a batyam es en - is kaptunk a Mamanktol sarkanyt, csak az nejlonbol volt, es azt Csehszlovakiabol vette nagyszulem (ha jol emlekszem). Volt repulo-mintaju, es sas-mintaju. (Akkoriban nem ertettem, miert hivjak sarkanynak, ha repulo vagy sas mintaja van :)).  Dani batyammal, es/vagy Zsolti haverommal kimentunk a hazunk ele, es ott eresztettuk szelnek ezeket a "cseszko" jatekokat... 

Lassan elerkezett az "ehezes ideje". Mivel ma unnep van, a legtobb kajalda be van zarva. A Punjabi By Nature azonban nem volt, meg is latogattuk. Tudod, ez az a hely, amirol mar irtam: ezust pohar, a lepcso alattt halak uszkalnak, a konyhaba be lehet latni, amint a szakacsok a nan-okat keszitik... 

En csirke kebabot ettem, desszertnek pedig meleg csokisutit, ami mellett vaniliafagyi volt "talalva". Nagyon fincsi volt a meleg csokissuti-hideg vaniliafagyi kombinacio. A tobbiek kajajara nem emlekszem.

Az adagok  olyan nagyok voltak, hogy nem tudtuk oket megenni, igy hazavittuk vacsorara.

Azt a multkor nem irtam, hogy az ebed vegen femtalba - ami lehet, hogy szinten ezustbol volt - vizet kaptunk, amiben nehany rozsaszirom uszott: ez volt a kezmoso. Komoly, mi?

Az, hogy mit csinaltunk, miutan hazamentunk mar nem tudom. Nagyjabol ezek voltak a fobb esemenyek ezen a csendes kedd delutanon. 

1947-ben India es Pakisztan elnyerte a fuggetlenseget az angoloktol. Ez az unnep az indiaiak szamara olyan lehet, mint nekunk a marcius 15-e.

Indiaban augusztus 15-en van a Fuggetlenseg Napja, azaz holnap. Mivel ez munkaszuneti nap lesz, ma a cegnel megemlekezest tartottak az udvaron, azon a nagy fuves teruleten, amit mar az egyik kepen lathattal.

Az egyik fonok - legalabbis annak latszott - tartott egy 5 perces beszedet, ezt kovetoen masok kibontottak a nemzeti lobogot. A zaszlo viragszirmokkal volt teli, amelyek a foldre hullottak a lobogo kibontasat kovetoen. (Az o zaszlajuk majdnem olyan, mint a mienk: nem piros, hanem narancs-feher-zold, es kozepen mas jelkep van). Ezutan elenekeltek a himnuszukat, vegul egy kis edesseget kapott mindenki.

Rovid megemlekezes volt, talan meg 10 perc sem volt az egesz.

Ma Brothers’ & Sisters’ Day van (Bátyák Es Hugok Napja - fordította Tóth Tibor). Ez egy hindi ünnep, úgyhogy ma sok indus homlokán lehet látni a rizspöttyet.

Ilyenkor a jányok a fiútestvérük csuklójára speciális karszalagot tesznek, jelezve, hogy őt választották ki "védelmezőjüknek", a fiúk pedig megígérik a lánytestvérüknek, hogy egész életükben vigyázni fognak rájuk. Amiért pedig ilyen rendes volt a bátyó, a hugica cukorkát ad "védelmezőjének", a bátyó pedig valami ajándékkal viszonozza ezt (már megint a nők járnak jól - a szerző). Az, hogy ez az ajándék kicsi, vagy nagy, azt minden bratyó maga dönti el.
Ha a leány "nem rendelkezik" báttyal, akkor a hozzá közel álló mókusnak adja a karkötőt; olyannak, akiben nagyon megbízik.
Szombaton volt a Barátság Napja is. (Mostánaban van a "rokonszenvezős-ünnepek" periódusa). Ezt onnan tudtam meg először, hogy le szerettem volna ellenőrizni a mobilom egyenlegének időbeli érvényességét (itt a legtöbb esetben csak 1 hónap az érvényesség a feltöltéstől számítva). Be is pötyögtem a *123#-et, ahogy kell – majd a hivásindító gombot :) -, erre kiírja a teló, hogy "Boldog Barátság Napját!". Na, azért a nulla felé stagnaló egyenlegemet is megjelenítette, de a lényeget - hogy mikor kapcsolják ki a SIM-kártyám - nem tudtam meg. (Ne izguljál, azóta már feltöltöttem!). 
E nemes napok alkalmából jöttek is a körlevelek a céges postaládámba, de nem nagyon tudtam, kiktől… A franc se tud megjegyezni 50 indiai nevet. Egyébként az indusok általában, ha már egy-két alkalommal beszélgetsz velük, barátnak tekintenek (ez kedves). Nipun gyerektől - őt még az első szállásunkon ismertük meg -  is kaptam sms-t szombaton, a Barátság Napja alkalmából. Éppen a moziban néztük a "Karib-tenger kalózai 2." című amerikai vígjátékot Dzsoni Depp-el a főszerepben (mert hogy voltunk ám moziban is), amikor berezget a telcsim.

Ja, meg még ma fájt a torkom is :).

Na, csaó!

Nehany napja erkezett egy telefonhivas, hogy szeptember 15-ig maradhatok Indiaban. Az eredeti terv az augusztus 15-i hazautazas volt. Mivel ugy gondoltam, talan tobb tapasztalatot szerezhetek itt, ha maradok a tobbiekkel meg egy honapot, mar reg ota kezdemenyeztem a kint letem hosszabbitasat. Masreszt igy van egy valami remeny arra, hogy ellatogassunk Goa-ra, India tengerpartjairol hires helyere. Remelem, osszejon. Nagyon szeretnem.

Szoval most mar pontosan meg tudom mondani: szeptember 15-en megyek haza (azt meg nem tudom, hogy este, vagy reggel indul a gep). 

Egyebkent most nincs semmi kulonos. "Kicsit" lefogytam (4-5 kilot), lotyog rajtam a gatya.

Mas. Mostanaban kisse kezdem unni az indiai kajat. Hianyzik az otthoni koszt. Beszelgettuk a tobbiekkel, milyen jo is volna bepuszilni mar valami NORMALIS etelt: egy jo paprikaskrumplit virslivel, vagy kolbasszal, vagy egy finom brassoit. Hozza pedig friss, ropogos heju kenyeret, ami nem edes, mint itt... Mama es Papa hurkaja sem lenne rossz, egy kis csemege ubival. Lecsuszna...

Remelem, 1,5 honap mulva szinet se peldaul a veg hot dog-nak, vagy veg burgernek, ami a zoldsegeket igen, de hust egyaltalan nem tartalmaz. Hogy lehet hot dog-nak nevezni azt, amiben nincs virsli? Es burger-nek nevezni, amiben nincs hus? Ez kb. olyan, mintha halaszlevet ennel hal nelkul, vagy csokitortat ennel csokikrem nelkul. (Vagy olyan, mint a Dallas Jockey nelkul :) ). Nevetseges...

Na, befejeztem a panaszkodast. 

Pa!

A Vaishno Devi 

Még szombat este - kb. 22 óra körül - beértünk Katrá-ba, ami a legközelebb eső város Vaishnodevi-hez. Vaishno Devit Észak-India egyik legszentebb zarándokközpontja. Ez egy barlang-templom, ami Vaishnodevi, az anya-istennő számára készült. 

Jó kis 12-14 km-es hegymenet állt előttünk, úgyhogy megálltunk egy kajáldában, hogy feltöltsük energiakészleteinket. Én egy pizzát toltam, mert már kicsit  untam az indiai kaját. A pizzán természetesen nem volt hús, de legalább normális sajt igen, és viszonylag finom is volt.

Miután megvolt a flamó, a szervezők fogtak néhány riksát, és azzal mentünk a hegy lábához, amit meg szerettünk volna mászni.

Felnéztem a magas hegytetőre - amire még felnézni is fárasztó volt -, és megkérdeztem az egyik indiai kolleginát, hogy "Oda kell majd felmennünk?". Az meg: "Nem, a cél a hegy túloldalán van...".

Lementünk az úttestről a "startvonalhoz". Itt volt a bejárat a gyalogúthoz. Két oldalon bazárok sorakoztak, lehetett ott mindent kapni: túrabotot, fejszalagot (amin az isten neve szerepelt), nejlonból készült "egyszer használatos" esőkabátot, filmet a fényképezőgépbe, de persze voltak kaják is: cukor, dió , mogyoró (ja, az nem volt), gyümölcsök. Vásároltam egy botot, meg valkitől kaptam egy fejszalagot, minden meg volt hát a túrához.

Mielőtt azonban átléptük volna a kaput, alapos átvizsgáláson estünk át. A hátizsákot rá kellett tenni egy futószalagra, hogy megröntgenezzék, pont, ahogy a repülőtereken szokták. Még a fényképező-táskámat is megnézték, kamerát állítólag nem lehetett felvinni. Az út során még kb. kétszer-háromszor átvizsgáltak, bár akkor már nem volt röntgen, csak kézzel kutakodtak a hátizsákomban. Viszont meg is motoztak. A túra során még többször is áteshettem volna ilyen vizsgálaton, ha nagyon becsületes lettem volna. "De nekem nem volt erre sem időm, sem energiám". :)

Na, aztán csak elindultunk, úgy éjfél körül. Állítólag hajnalban a "leghatásosabb" találkozni ezzel az istennel, ezért az időpont (de ebben nem vagyok teljesen biztos). Több féle képpen lehetett feljutni a szenthelyre: gyalog (ez volt a legolcsóbb alternatíva, igaz a legkimerítőbb is), 250-300 rupiért öszvérrel, és állítólag 4000-ért "trónon". Ez olyan, mint amit a középkorban is használtak a királynők szállítására: volt négy ember, akik vállukon vittek egy széket, amin egy ember ült. Hihetetlen, hogy ma még ilyen előfordul! Megfigyeltem, hogy a szállított személyek általában kövér nők voltak, unszimpatikus arccal. 

Külön említést érdemel az a fickó, aki következő képpen "ment" fel a hegyre: a két kezében egy kókuszdiót tartott. Lehasalt a földre, két kezével feje fölé tartva a kókuszt. Majd felkelt a földről - csak a kezei maradtak rögzítve a talajon, a dión -, és előrébb lépett a dió irányába. 

Ismét lehasalt, a kókuszt pedig előrébb tette. Ilyen "féregmozgással" kívánta megtenni a 12-14 km-es utat. Egyébként ekkor már eleredt az eső, szóval a vízben hasalva csinálta mindezt. Hát ki a hívő, ha nem ez az ember? Egyébként kókuszdió valószínűleg az ajándék volt, amit az istenének szánt (a legtöbben viszont egyencsomagokban vittek ajándékot az istennek: kókuszt, meg valami cukorféleséget). Cipőt nem viselt, ahogy sokan mások sem. A szent helyekre nagyon sokan mezítláb zarándokolnak. Én jobbnak láttam, ha a "nájki" sportcipőben megyek, mert mondták a tévében a focisták, hogy az jó. Még ki is pipálták a reklám végén... A csoportunkban viszont olyan leányzó is akadt, aki papucsban indult útnak...

Ahogy haladtunk fel a hegyre, két oldalt még mindig rengeteg bazár sorakozott, viszont a kilométerek növekedésével inkább előtérbe kerültek azok a helyek, ahol ételt-italt lehetett kapni. Nagyon lassan haladtunk előre. Sokszor kérdeztem az egyik sikh kollágától, hogy mennyi út van mögöttünk, az meg mindig kevesebbet mondott, mint amennyit szerettem volna hallani.

A szerpentin- mert hogy az út szerpentinen át vezetett - egyenes szakaszain voltak ilyen fémből készült tetőszerkezetek, alattuk néhány paddal. Ott lehetett megállni pihenni, az öszvérek is ott pihenték ki a "munkájuk" fáradalmait. Az egyik ilyen pihenőnél egyszercsak egyre hevesebbé vált az eső, a végén már szakadt. A víz pedig hömpölygött le a hegyoldalról. Először még ügyeskedtem, hogy legalább a cipőm száraz maradjon, de később volt olyan szakasza az útnak, ami teljes egészében vízben állt - nem volt mit tenni, át kellett sétálni a vizen... Ez mind nagyon viccess volt egy darabig, de a végén már nem tűnt annak. Egyébként volt spéci esőkabátom, de a nadrágom így is csurom vizes lett. Na, de mindegy, ez van, menni kell! Szóval csak mentünk. Meg mentünk...  A tetőszerkezeteken közben feltűntek a majmok is (páviánfélék), biztos várták a flamót  a látogatóktól.    

Úgy az út 2/3-ánál már igazán fáradt voltam. Éreztem, hogy nincs energiám, így az első helyen vettem magamnak négy csomag csokiskekszet. A kis szemét árusgyerekek drágábbért adták a kekszet, mint az valójában került. Ugye fehér is vagyok, meg kimerült is voltam, a kis purdék meg visszaéltek a helyzettel, tudták, hogy úgyis megveszem. Mondom a gyereknek, hogy ennek nem 17 rupi az ára, hanem 15, a csomagoláson ez áll! Az meg a képembe röhögött, és mondta, hogy az bizony 17! "Nesze, itt a lóvéd, kis köcsög!" - és kifizettem a kaját. Na, nem mintha nem lett volna mindegy, hogy 15-öt, vagy 17-et fizetek a keksz darabjáért (akár a dupláját is fizettem volna érte), csak már nagyon elegem volt abból, hogy mindenütt át akarnak verni  ezek a kis fekák.

A kekszből kapásból másfél csomagot bevágtam (jobban is lettem utána), megkínáltam vele a többieket is. Értékelték, mindenkinek energiahiánya volt... Az utolsó kilométereken már csak vánszorogtunk, senki nem szólt senkihez, olyannyira ki volt mindenki fáradva. Egyébként még a túra előtt 7-8 fős kis csapatokat alkottunk - hogy könnyebben tudjunk vigyázni egymásra -, de aztán sokan össze-vissza mentünk, volt olyan, amikor egyedül menetletem (a fényképezés miatt váltam külön a többiektől).

Úgy 6:30 felé végre felértünk a hegytetőre, majd bevártuk a többieket. Na, akkor kiderült, hogy még nem megyünk fel a templomba, hanem elmegyünk "felfrissíteni magunkat" a közeli épületbe. Így is tettünk. Megérkeztünk az épülethez - persze az eső kis szünetekkel egyfolytában csak esett -, ott indusok százai rohantak be "mosakodóhelyiségbe", de mint a csirkék az ólba, mint amikor vihar van. Tülekedtünk ott a bejáratnál.

Az eső nem kímélte ezt az épületet sem: bent állt a víz mindenütt. Olyan volt az egész, mint egy koncentrációs tábor: a ronda falak között volt néhány helyiség, ahol meg tudtál pihenni. Persze - indiai módra - a földön, a retekben. Na - mondom -, én ilyen helyen le nem zuhanyzok: több száz ember van itt, az egész csarnok áll az esővízben minden, szét is vagyok ázva, száraz ruhám meg nincs, hiszen minden elázott a hátizsákomban. Nincs is értelme tisztákodni itt.

Jól van, nem muszáj ám lezuhanyozni, de hátizsákot fényképezőt, meg cipőt azt le kell venni, mert ezeket nem szabad bevinni a templomba. "Biztos jó helyen lesz itt?"- kérdeztem az egyik kollágát. "Igen, ez biztonságos hely."- válaszolta. "Ja, és az olyan cuccaitokat, amik bőrt tartalmaznak, azt is itt kellene hagyni, mert állatból készültek." Hurrá! Levettem hát a cipőmet, a hátizsákomat - beletettem a feényképezőmet, az igazolványtartómat, meg a pénztárcámat - és jéghideg vízben ott álltam mezítláb, arra várva, hogy végre elhelyezzék a "csomagmegőrzőben" a cuccokat. Na, ekkor volt elég az egészből. Akkor, azokban a percekben elegem volt mindenből, és azt gondoltam, hogy mi a fenének jöttem is el én ide. Kb. 1 óra várakozás után - közben ülve elaludtam - kiderült, hogy mégsem hagyjuk itt a cókmókokat, mert nem biztonságos. Vissza az egész: felvettem a vizes cipőm, meg a vizes hátizsákom, és elindultunk kifelé. Kiértünk, most már tényleg megyünk a templomhoz.

Azonban kint is meglepetés fogadott bennünket: indusok százai tülekedtek, mindegyikük a templomba akart menni. Annyi agresszív, lökdösődős indiait még nem láttam.  Még a szervező is azt mondta, hogy most kihagyja a templomot, nem fog bemenni. De jó, legalább így nekem sem lesz lelkiismeretfordalásom, hogy nem megyek be. Elhagytuk a tömeget, és viszagyalogoltunk néhány száz métert. De lám! Az út mellett lévő kis "vízesés" a sok eső miatt kimosta a töltést, és az utat. Nem lehetett átmenni a szakaszon. Már csak ez hiányzott! Szerencsére csak átsétálhattunk, amíg a helyiek próbálták elhárítani a problémát.

Eztután megálltunk egyet pihenni, vártuk azokat, akik csak bementek a templomba. Ez megint vagy 1,5-2 óra hossza volt (közben szintén párszor elaludtam ülve). Amikor a pihenő csapatból látták, hogy a többiek sikeresen bejutottak a templomba, ők is elindultak a szenthely felé. Csak azt nem értem, miért nem próbálkoztak egyszerre. Most megint várjunk vagy 2-3 óra hosszát. Nem tettük. Misivel szépen elindultunk a busz felé, ez úgy 11 óra körül lehetet. És mivel nagyon fájt már a lábunk, kipróbáltuk az öszvéreket. Most biztos azt gondolod, hogy milyen butaságot csináltunk, hogy potyára gyalogoltunk 12 km-t, de akkor már nem érdekelt. A vizes cuccokban fáztunk (fenn a hegyekben hűvös volt), és nagyon kimerültek, álmosak voltunk. A fenének volt kedve még 2-3 órát sorban állni a sok kis agresszív hindi között!

Az út nagyon szép volt, itt láttuk csak igazán, milyen szép (felfelé sötétben mentünk, akkor nem sok mindent lehetett látni). A zöld hegyoldalból vízesések zuhogtak, a felhőket pedig a hegycsúcsok "karcolták". Erről csak hajnalban készítettem fotókat, öszvérháton sajnos nem tudtam.  (A képek nem túl tiszták, mert az eső és a pára a gépemet sem kímélték). 

Úgy a 3. kilométernél szerinted kivel találkoztunk? A kókuszos csávóval! Kb. 12 óra alatt tett meg 3 kilométert...

Úgy két óra hossza alatt leértünk Katrá-ba. Fogtunk egy riksát, és végre visszatértünk a buszhoz.  Szépen átöltöztünk a buszban lévő SZÁRAZ cuccokba, és pihentünk. Előtte még az egyik "utcagyereltől" vettün egy kis kaját, persze dupla áron, mint amennibe valójában kerül. Pihenés közben azon gondolkodtam, hülyeséget csináltam-e, hogy nem mentem be a templomba. Még most sem bánom, hogy így cselekedtem, bőven elég volt 13 óra túra egyhuzamban. Annak örültünk, hogy az utat teljesítettük. Néhány óra múlva jöttek a többiek is. Állítólag nem mi voltunk az egyetlenek, akik nem mentek be a templomba. 

Feljött egy indus a buszunkra, aki felajánlotta, hogy 10 rupiért megmaszírozza a lábainkat, és még olajakat is használt. Nosza! Éltünk a lehetőséggel. Ügyes, keménykezű gyerek volt. Nekem ugyan csak a belsőcombom fájt a gyaloglás, meg az ülőgumóim a lovaglás miatt, de azért csak kipróbáltam. 

Azért csak nem bántuk meg, hogy felmentünk a hegyre. Nagyon kalandos kirándulás volt, de azért kimerítő is. Emlékezetes kiruccanás marad, az biztos!

Most már hazamehettünk. 

FINE 

(Képeket töltöttem fel.) 

Az Aranytemplom 

Reggel, 7 óra körül megérkeztünk Amritsar-ba, a Golden Temple (Aranytemlom) városába. Amritsar Punjab megyében van, fenn, Észak-Indiában.  A busztól néhány száz métert kis szekerekkel tettünk meg, amilyeket egy-egy kis méretű lovacska húzott (de nem pónilovak).

Leszállva a szekérről, rögtön jöttek a helyi árusok, akik kendőket kínáltak. Ezeket a kendőket a fejre kell tenni, máskülönben nem lehet belépni a templom területére. Valamivel el kell takarni a fejet (nem hiszem, hogy a baseball sapkám jó lett volna erre a célra, ezért vettem egyet, ahogy mindenki más is). Meg is látszott, hogy Punjab-ban vagyunk, mert amerre néztem, mindenütt turbános mukikat láttam. A templomba való látogatás előtt  betértünk egy amolyan "vendégházba". A vendégház felé tartva már láthatóak voltak a Golden Temple napsugárban ragyogó aranykupolái! Na, de ne szaladjunk ennyire előre! 

Tehát a vendégház: erről annyit, hogy van egy nagy épület, benne szobák. A szobákban valami ronda, koszos szőnyeg le van terítve, ott lehet szunyálni (szunyáljon ott az, aki rá van szorulva!). Azért jöttünk ebbe az épületbe, hogy kicsit megtisztákodjunk. A tisztákodó helyiség a következőképpen nézett ki: volt egy büdös, hosszú, keskeny helyiség (nevezzük mosdónak). Volt benne két kis mosdókagyló csappal, a másik oldalon szépen, egymás mellett wc és mosakodó fülkék. Tök egyformán néztek ki az ajtók, és azt hittem, az mind budi. Szóval levetettem az ingem, és deréktól felfelé elkezdtem tiszálkodni, ahogy kell. De meglátta egy aggastyán, és jól le is szólt hindiül (vagy punjabiul). Erre mondom neki: angolul, öreg, mert nem értelek! Felháborodva közölte, hogy tisztákodnom a speciálisan erre a célra kialakított fülkében kellene. Meg is kérdezte, hova valósi vagyok. Mondtam neki, hogy én bizony messzi földről, Magyarországról jöttem. "Rossz szokás!" - ezek volt az utolsó szavai felém (arra értette, hogy a csapnál mosakodtam, és nem a fülkében). Később kipróbáltam azt a "zuhanyfülkét", persze előtte vártam vagy 20 percet, mire sorra kerültem (három fülkét lehetett használni; és persze mindenki le szeretett volna fürdeni). Na, azért nagy nehezen bekerültem: volt egy hidegvizes csap a földtől 50-70 centire, meg egy lyuk, ahol a víz lefolyt: lehetett mosakodni. Még fogas is volt az ajtóra szerelve! Egyébként amíg valaki fürdött, addig másik öt türelmetlenül döröbölt az ajtaján, hogy "Jó lesz most má', gyere ki, má' tiszta vagy!". Nekem csak egyszer kopogtak, biztos, mert a fehérekkel udvariasak...

(Kis kitérő: most örülök, mert épp ebben a pillanatban rakják a függönyöm fel a szobám ablakára. Most már nem látnak be az utcáról...).

Amikor mindenki készen volt, akkor elindultunk a templomba. Magát, az Aranytemplomot egy hatalmas, fehér templomkomplexum vett körbe. Négy oldalról lehetett betérni az Aranytemplomhoz. Ez azt szimbolizálta, hogy a templom bárkit befogad, akárhonnan is jön az az ember.  A templomkert fehér kővel volt kirakva, és - mint minden szent helyre - ide is csak mezítláb lehetett betérni. Ez még reggel rendben is volt, de visszafelé táncolva jöttem, olyan forró volt a kövezet. A templom egy hatalmas terület közepén épült, körülötte egy tóval. A templomhoz lépcsőn kellett lemenni. Ez azt szimbolizálta, hogy elhagyod az egódat, azáltal, hogy lefelé mész a templomhoz.  

Azt egyébként még nem említettem, hogy ez az egyik leghíresebb sikh templom (a sikh az egy vallás). A sikh-ek pedig azok az indiaiak - utcai definícióval -, akik turbánt viselnek. Ez a vallás a hinduból származik.  A hindukat történelmük során rengeteg támadás ért (most épp a muszlimok robbantgatnak Indiában). De a hinduk sohasem támadtak vissza, nagyon szelíd "egy népek ezek". Kialakult egy új vallás, a sikh, a hívőket pedig szintén sikh-eknek nevezték el. Ez a vallási csoport azért jött létre, hogy a jámbor hindukat megvédjék az ellenségtől. Ruházatuk turbánt, kardot, és talán valamilyen karvédőt tartalmaz. Ilyen eredeti öltözettel csak a templom környékén találkoztam, máshol nem. A sikh férfiakra jellemző - ahogy azt a hűséges, kedves Olvasóm már jól tudja -, hogy nem nagyon borotválkoznak: hosszú szakállt viselnek, és hajat sem vágatnak; helyette turbánba, vagy a kényelmesebb kendőbe tekerik a fejszőrzetüket. (Megfigyeltem, hogy az indiaiak szeretik az ilyen praktikus dolgokat: 40 fokos melegben turbán, hosszú haj, hosszú nadrág, hosszú ujjú ing...).

Punjub a sikh-ek hazája, ami pedig nem máshol, mint a pakisztáni határ mellett terül el. Vajon miért pont ott...? 

Indiában mindenütt vannak sikh-ek - a cégnél is -, de ők nem rohangálnak karddal, csupán turbánt viselnek. A sikh-ek állítólag a leggazdagabb indiaiak. Bár azt nem hiszem, hogy mindegyikük gazdag lenne. A vallási vezetőiket "guru"-knak hívják, és 14-en vannak (mondjam el név szerint, mi!?). Hozzájuk szól az ima.

De térjünk vissza a templomra. A szent helyre ajánlatos volt vinni valami ételt, amit az Istennek fel tudtam ajánlani. Volt is egy direkt erre a célra készült "sütöde", ahol meg lehetett vásárolni az "ajándékot". Mindenki annyit fizetett az étekért, amennyit akart. Ez az étel nem volt más, mint gríz. Teljesen olyan, mint amit otthon szoktál enni grízestészta néven, csak ehhez nem volt tészta. A kaját levélből préselt "edénnyel" adták, igazán naturális volt (de mindez egy fémtányéron volt elhelyezve).

Sorba is álltam az étekkel. A templomhoz egy hídon át vezetett az út. A hídon sikh őrszemek figyelték felülről a látogatókat, és az egész híd hosszán ventillátorok tömege helyezkedett el, hogy hűtsék az embereket. Az építmény bejáratánál két turbános csóka szedte el a gríz nagy részét és a fémtálcát, a maradékot a levéltányérral pedig visszaadták a látogatónak. Szorongattam is vagy fél órát az ételt, nem tudtam vele mit kezdeni. Végre beértem a templomba. Nem sok időm volt szétnézni, de a következőket lehetett láni minden szinten (a templom több szintes volt): egy-egy öreg sikh imát mormolt, előttük pedig valami nagy díszes párna hevert, illetve szőnyeg. A szőnyegre a hívők dobálták a fémpénzt, vagy egy ládába a papírpénzt. Jó nagy kupac volt! Én nem tudom, hogy ilyen vak voltam, vagy mi volt velem, de elkerülték a figyelmem a színaranyból készült oszlopok, és szobrok, amik szintén belül helyezkedtek el - állítólag. Én csak a tetőn lévő oszlopokra emlékszem, és a kupolákra, meg persze az aranylemezre, ami a templom oldalát fedte. Nagyon haragszok magamra! Egyébként fényképezni nem szabadott volna, de azért 1-2 képet elkattintottam, míg rám nem szóltak...

Gondolom, már kitaláltad, honnan kapta a templom a nevét.  A kupolák nem színaranyból készültek, de egy-két milliméter aranyréteg azért volt rajtuk! Ezt lehetett is látni: ahol kicsit meg volt kopva az aranyrteg, ott a sötét fém "kandikált" ki. 

Miután kijöttem a Golden Temple-ből, még körbenéztem az "udvaron". De előtte - mondom -kidobom már ezt a kaját, mert már fél órája szorongatom a kezemben. Meg is kérdeztem valakit, hogy hol a szemetes. Erre jött egy kedves sikh öregúr, és mosolyogva mondta, hogy kóstoljam csak meg, miért kellene azt kidobni! Hát nem sok gusztusom volt hozzá, mert a templom bejáratánál a csávók félig kézzel (félig fém edénnyel) kaparászták a cuccost a tányérból. De annyira nézett az öreg, meg a csaj, akitől a szemetest kérdeztem, hogy kénytelen voltam megízelelni az eledelt. És jó volt! Meg is ettem az egészet, fene a gusztusomat...

Meg volt a szentkaja is - mert hallottam olyat is, hogy meg lett áldva az által, hogy templomból hoztam ki -, most már nézzek körbe! Az udvar némely részén "pavilonok" voltak felállítva. Ezek védték a Naptól az embereket, akik a kövezetre elhelyezett szőnyegen ültek. De miért ültek ott emberek? Azért, mert néhány sikh beszédet mondott, közben mellettük, másik sikh-ek zenéltek a jónépnek.

Tovább sétáltam a fehér épület mentén. Egymás mellett kis termek helyezkedtek el, bennük egy-egy... na, ki? Sikh! Ezek a sikh-ek a szent könyvükből mesélték a történeteket, mindegyik mást-mást, de ugyanabból a könyvből. A látogató bemehetett, leülhetett, és hallgathatta őket. Persze mindegyikük előtt ott volt a persely...

Miután befejeztük a templom és udvarának feltérképezését, visszaindultunk a kijárat felé. Visszafelé már fürdő sikh-ekkel is találkoztunk, akik a tóban hűsítették magukat (pontosabban szentfürdőt vettek. Egy kis srác még ivott is a tóból, az anyja meg segített neki... Hű, de vallásosak!) 

Mielőtt végleg elhagytuk volna a szenthelyet, betértünk még egy "templomi ebédre". Mindenkinek ingyen kaja járt, aki eljött a templomhoz. Az ételt az adományokból finanszírozták a helyiek. Szóval megkaptuk a szokásos, több részre osztott indiai fémtálcát, mellé egy vizesedényt, és kanalat. Betértünk egy nagy csarnokba, és ott kb. 5x2 sorban helyet foglaltunk - a földön, egy hosszú vászonra. Annak, hogy a földön ültünk, szintén megvolt a jelentősége. Mindenki egy szinten - a földön - fogyasztotta az ételét, és így mindenki egyenlőnek számított; legalább addig, amíg a másokkal együtt fogyasztotta az ebédjét: chappatit, csicseriborsót, és tejberizst. A kiszolgálás is szót érdemel: a sorok között 2-3 férfi mászkált vödrökkel, és egy kannával. A vödrök a tejberizst, és a "főzeléket" tartalmazták, a kanna pedig a vizet. Ezeket úgy egy méter magasból ejtették az edényekbe, az én vizem az kicsit "csicseriborsós" is lett (de én még azt is megittam. Mióta Indiában vagyok, hihetetlen dolgokra vagyok képes...). A chappatit úgy kellett kérni, hogy a kezed kitartottad, mint a koldusok. A kiszolgáló pedig beledobta az indiai kenyeret. Fényképezni itt sem szabadott volna, de hát ezt kihagyni... Szóval erről is találsz képeket (meg a többi dologról is, amiről eddig papoltam; csak keveset, mert tilos volt fotózni). A kaja nem volt rossz, a rizs például kimondottan ízlett.

Véget ért az ebéd, kivittük a "mosatlant" a "kajálda" elé, aztán visszamentünk felvenni a cipőnket, és "dzsaneltunk" vissza a vendégházba.

Jallianwala Bagh

A Golden Temple-höz elég közel van a Jallianwala Bagh, ami egy emlékpark. Ez a park arról nevezetes, hogy ezen a helyen,  1919-ben, 2000 indiai vesztette életét. 

Az Aranytemplomot ugyanis korábban elfoglalták az angolok, és a sikh-ek ezt vissza akarták szerezni. Tüntetésbe kezdtek hát - fegyvertelenül -, és erre golyózáporral válaszoltak az angol hódítók. A parkban található falak máig őrzik a golyónyomokat.

Voltak tüntetők, akik nem hagyták magukat lelövetni, hanem - a szintén a parkban található - verembe ugrottak, így "menekültek meg" a golyó általi haláltól. Viszont ez a verem túl mély volt ahhoz, hogy életben maradjon az, aki beleugrik... Több ezren választották ezt a halált. (Képeket később találsz majd az emlékparkról is).      

Miután ezt a helyet is láttuk, elindultunk Katra felé, Jammu & Kashmir megyébe - India legészakibb megyéjébe -, a hegyekbe.

Út közben megálltunk enni egy kis flamót. Az út mentén géppisztolyos fickók vigyáztak a környékre, vigyáztak ránk. Mellesleg az úton láttam néhány katonai teherautót is, sikh bakákkal "megpakolva". A Katra-ba vezető szerpentinek mentén is sok fegyveres srácot láttam, akik készenlétben álltak. Jó lesz vigyázni...

Folyt. köv...

Elérkezett a kirándulás (első) napja. A tervezett 18:15 helyett kb. két órával később, 20:00-20:15 között indulhattunk. Ez érthető, hiszen Indiában vagyunk, itt az idő nem pénz. Errefelé kényelmesek az emberek (ezt még nem is mondtam). Ha már itt tartok, annyit tudni érdemes, hogyha például egy találkozó meg van beszélve "teszem azt" 7 órára, akkor 7:20-ig ne is számíts semmire. A 20 perc késés a minimum, ezt otthon, a melóhelyemen is tapasztaltam nem egyszer, nem kétszer. Nem is értem, miért csak 3,5 óra az eltérés Magyarország és India között. Át kellene javítani a térképrkrn 4 órára. Persze, azért vannak pontos indusok is, de elég ritkák.

Na, most már, hogy így jól kitárgyaltuk az indiai "időeltolódást", térjünk a tárgyra.

Tehát elindultunk (elindultunk, amikor elindultunk). A busz egyébként tényleg fel volt szerelve klímával, tévével, meg DVD-lejátszóval (innen a Deluxe "rang"). Viszont ezen a járművön is látszott, hogy Indiában vagyok, mert a sofőrfülkét és az utasteret elválasztó ajtót majdnem le lehetett szedni - az ajtó kilincse szintén mobil volt -, és a válaszfal is kissé retkesnek tűnt.

Delhin át buszoztunk, és az út szélén több helyen láttam narancsszínbe öltözött embereket, akik a fejükön valami díszes cuccot vittek (nekem inkább giccsesnek tűnt, mint általában az indiai díszek nagy része, de most már elég a rossz indulatból). Szóval láttam sok ilyen indiait, akik eme képpen cselekedtek. Amikor a harmadikat megláttam, megkérdeztem Kapilt - a kirándulás egyik szervezőjét, az otthoni főnököm öccsét -, hogy árulja már el mit csinálnak ezek az emberek, hova mennek. Kiderült, hogy jelenleg valami nagy vallási ünnep van, és egy 250-500 kilométerre levő folyótól/ból vizet visznek a templomukba. Az, hogy mennyit sétálnak, az attól függ, hogy milyen messze van a templomuktól a folyó. Több templomba visznek vizet, de ugyanabból a folyótól - ha jól emlékszem.

Voltak még iyen "Vidám Vasárnap" féle rendezvények is az út szélén, ahol kivetítőn mutattak ezt-azt, és mikrofonba hangosan beszélt egy két hívő, talán még zene is szólt. Gyorsan mentünk a busszal, ezért vagyok "ily" pontatlan (elnézésedet kérem!).

Folyt. köv...

Most megint egy gyors összefoglaló következik, mivel a múlt héten nem volt lehetőségem postolni.

Hétfőn a melóhelyen elfogyasztottam szokásos ebédem - ami most chicken masala volt paratha-val (szószos csirke kenyérlepénnyel) -, majd jóllalkottan tértem vissza az irodába. Akkor látom, hogy az indiai kollegák nagyon jókedvűek, s hogy az egyikük felém tart, majd megszólít: "Tibor,..." (már nem emlékszem, mit mondott). Kezdetem örülni, hogy kapok valami jó kis melót - mert abból hiányt szenvedek -, de kiderült, hogy nem erről van szó. Az egyik kolléga 1 éve dolgozik a cégnél, meg elvégzett valami tréninget, és ezt meg kell ünnepelni egy étteremben való ebéddel. Na, jól van, fogok itt vitatkozni! Csak szólhattak volna előbb is mert nem nagyon vagyok ám éhes! (Mi kicsit korábban, 12:30 körül szoktunk enni, szemben az indiai kollégákkal, akik inkább 13-14 óra között; most ez meg is bosszulta magát).

El is vittek bennünket egy éttrembe, ami nem volt se túl elegáns, se lerobbant, hanem egy átlagos, normális hely. Ez egy pincehelyiség volt. Misi az egyik sarokba került, és "pisiszagra" panaszkodott. "Szerintem az nem lehet pisi, Misi!" - mondtam neki.

A kaja a szokásos "zöldség-domináns", nem volt semmi extra, leszámítva a végén a fagyit. Mivel én nem voltam kajás, én rögtön fagyival indítottam, csak egy-egy falatot kóstoltam meg a különböző ételekből. A többieknek nagyon ízlett.

Ennyi. :) Csattanót ne várjál, az most nincs!

A keddi nap elég kritikus volt: olyan sok eső esett, hogy délelőtt Máté, Misi, és Miki arra ébredtek, hogy bokáig érő víz van a szobájukban! (Reggel még nem volt semmi nyoma víznek a szobában, amikor elindultunk itthonról a munkahelyre). A szobával egy szintben, követlenül mellette ugyanis kialakítottak egy kis lekövezett területet, ahová a ruhákat szoktuk teregetni. A földön van egy kis lefolyónyílás is, hogy a víz ott távozzon, ha az eső esik. Ez eddig rendben is volna, csak hát ez a lefolyónyílás kicsi is volt, meg el is volt dugulva, szóval nem tudta elnyelni a "csapadékot"... Így a srácok reggel söpörhették a vizet. Természetesen a földön lévő cuccok eláztak, beleértve a egy matracot, laptopot, projektort, router-t, modemet, egybeket, amiket ott szoktunk tárolni (máshol nem nagyon tudjuk, mert sajna asztal nincs a szobában).

Kellett egy nap, amíg a cuccokat kiszárítottuk, de szerencsére nem történt semmi komolyabb baj, minden működik, és ami ami a legfontosabb, az áram sem rázott meg senkit sem (a konnektor elég özel van a talajhoz) .  Egyedül Miki discman-je bánta a vizet, de talán azt is ki lehet szárítani, ha szétszedjük.

Mindeközben Tatiana és én a cégnél voltunk (Máté szabin volt, Misi is otthonmaradt valamilyen oknál fogva, ez volt a szerencse).

Aznap, amikor hazafelé tartottunk a munkahelyről, láttuk, hogy egy csomó indiai körbeállja annak a  folyónak a partját és hídját, amin mindig át szoktunk kelni. Nézték a vizet. Azon tűnődtem, hogy vajon mi történhetett. Hallottam, hogy Indiában a halottakat "vízre bocsátják", talán itt is épp ez történik? De - gondoltam - biztos nem lehet az, azt a Gangesznél szokták tenni az indiaiak. Ekkor megszólalt a sofőr: "Dead body!". Mégiscsak jól gondoltam, vízbe temettek egy halottat, a város közepén...

Nagyjábol ezek azok a sztorik, amik a múlt hétről említést érdemeltek.

Szia!


Mint latod, a heten ismet elmaradt a beszamolo, nem volt ra lehetosegem, hogy irjak. De a heti esemenyeket majd osszefoglalom, es be fogom potolni, amint tudom (egyebkent mar elkezdtem).

Ma, munka utan, 18 orakor megyunk a hetvegi kirandulasra - Misi es jomagam. Jo "kis" harom (inkabb harom es fel) napos kiruccanas lesz aranybol keszult templommal, pakisztani hatarral, emlek-parkkal, meg egyebekkel. Eszakra megyunk, Punjab megyebe. A hazaerkezes elorelathatolag hetfo, reggel 6 ora (Neked 2:30).
Egy klimas busz visz minket, szoval remelem, nem lesz veszes az a 32 oras ut (oda 16 ora es vissza 16 ora). Remelem, jo kis busz lesz, mert ugy volt feltuntentve az e-mailben: "A/C Delux Bus". Az "A/C" az a legkondit jelenti, a "Delux" meg - remelem -, megint csak valami jo dolgot. Ezt onnan gondolom, hogy amikor az Auchan-ban vettem Salata Delux-ot meg foiskolas koromban (hej, "be" szep evek is voltak!), abba is volt mindenfele jo dolog belepakolva, meg hus is!). Szoval akkor ez a jarmu sem lehet rossz...  :) Jo kis kovetkeztetes, mi?!

Egyebkent utaztam en mar egyszerre 30-32 orat is busszal, bar akkor olyasvalakivel voltam, akivel meg a 40 orat is kibirtam volna...
Lesz meg gyaloglas is hegynek felfele (12 km), meg lefele (12 km). Es  ez a tura ejfel korul kezdodik (legalabbis az emilben ezt irtak)...

Szoval, majd a jovo het elejen - remelem - elmenyekkel, kepekkel "gazdagodva" - es nem szegenyedve - ismet "talalkozunk"!

Addig pihenjel! Nezd a tevet, vagy ilyenek! Vagy menjel strandra (en azt tennem legszivesebben)! :)

Most elkoszonok, mint szegeny Hofi Geza tette:
Pusszantas Mindenkinek! ;)

Tibi alias Totti